Blog

AZ INNOVÁCIÓ STRATÉGIAI ALAPKÖVETELMÉNY

AZ INNOVÁCIÓ STRATÉGIAI ALAPKÖVETELMÉNY

A TEHETSÉG A JÖVŐ ENERGIAFORRÁSA

Riportalanyunk, Mátrai Károly az Az MVM Csoport vezérigazgatója volt, akivel az energiamix hazai és nemzetközi állapotáról, fenntarthatóságról, kutatás-fejlesztésről és klímavédelemről beszélgettünk.

Minden vállalat életében meghatározó jelentőségű a hosszú távú stratégia. Melyek a stratégiai irányok az MVM Csoport számára a következő 5-10 évre, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra és a fenntarthatóságra?

Az MVM Csoport hosszú távú stratégiája négy kulcsfontosságú pillére: a zöld átállás, portfólió diverzifikálás, ügyfélorientált és adaptív szervezeti működés, valamint pénzügyi kiválóság. Célunk, hogy 2035-re Közép- és Kelet-Európa vezető karbonsemleges energetikai szereplőjévé váljunk. Ennek érdekében folyamatosan javítjuk működési hatékonyságunkat és a rendszer rugalmasságát, hogy versenyképes módon biztosítsuk a fenntartható energiát. A zöld átállás nemcsak a környezetvédelem, hanem a hosszú távú versenyelőny szempontjából is kulcsfontosságú. A stratégiánk részeként 3.000 MW új megújuló kapacitást tervezünk telepíteni, hogy támogassuk a dekarbonizációt és fenntarthatóbb energiamixet alakítsunk ki.

Kiemelt figyelmet fordítunk a digitális energetikai fejlesztésekre, a biodiverzitás védelmére és a körforgásos gazdaságra. A fenntartható energetikai projektjeink célja a zöld energiaforrások részarányának növelése és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Ezen kívül az e-mobilitás elősegítésével is hozzájárulunk a fenntartható közlekedési formák elterjedéséhez. Az első év tapasztalatai alapján 2024-ben erősen indultunk, és a 2030-ra kitűzött megújuló energiatermelési céljainkat hamarosan elérjük.

A kutatás-fejlesztés a gazdaság minden területen prioritás. Milyen új kutatás-fejlesztési projekteken dolgozik jelenleg az MVM, és hogyan támogatják ezek a fenntartható energiaellátást?

Jövőbiztos energetikai vállalatként az MVM számára az innováció stratégiai alapkövetelmény. Az MVM Csoport jelentős erőforrásokat fektet kutatás-fejlesztési projektekbe a fenntartható energiaellátás előmozdítása érdekében. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen dolgozunk egy ambiciózus kutatási programon, amely a magyar villamosenergia-rendszer jövőjét, a dekarbonizációt, decentralizációt és a digitalizációt célozza meg. A projekt keretében létrejött MVM Smart Power laboratórium lehetővé teszi az innovatív energiarendszerek fejlesztését valós idejű szimulációs környezetben. Emellett az MVM és a Miskolci Egyetem együttműködésében az ipari szintű energetikai képzés és kutatás is nagy hangsúlyt kap, például az MVM Ipari Intézeti Tanszék keretében. Az Óbudai Egyetemmel megerősített partnerségünk pedig a gyakorlatorientált oktatás és kutatás területén nyújt további lehetőségeket. Mindezek a kezdeményezések hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar energetikai szektor a jövőben innovatív és fenntartható módon fejlődhessen. 

A környezetvédelmi és klímavédelemi intézkedések megtétele, a CO2-kibocsátás mértékének csökkentése egyszerre kötelességünk és feladatunk. Milyen konkrét lépéseket tesz az MVM a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében, és hogyan illeszkednek ezek Magyarország nemzeti klímapolitikájába?

A magyar energiarendszer és a régió meghatározó szereplőjeként társaságcsoportunk tevékenyen részt vállal Magyarország klímaadaptációjában, az igazságos átmenet biztosításában, a hazai energiastratégiai célok megvalósításában. A fenntartható energiatermelés támogatásának a megújulók mellett fontos alappillére a Paksi Atomerőmű, amely a hazai lakossági és ipari fogyasztókat egyaránt biztonságos, olcsó és környezetbarát villamos energiával látja el. Dolgozunk az erőmű üzemidejének meghosszabbításán 2057-ig, és a jövőben Paks II. is évtizedekig szolgálja majd a tervek szerint klímabarát módon az ország villamosenergia-ellátását.

A karbonsemlegességi célok elérését stratégiánkkal összhangban a széntermelés fokozatos kivezetésével is támogatjuk. Miközben zöldítünk, a rugalmassági kapacitásokat is szükséges erősítenünk. Az MVM Mátra Energia Zrt. visontai telephelyén létesülő, korszerű kombinált ciklusú gázturbinás erőmű a jelenlegi lignittüzelésű blokkokat váltja majd ki, amelyek jelenleg a hazai villamosenergia-termelés közel egytizedéért, a teljes hazai CO2-kibocsátás közel 5 százalékáért felelősek.  Tiszaújvárosban pedig – tizenhárom évvel a Tisza Erőmű leállását követően – új, a legkorszerűbb technológiát alkalmazó erőmű létesül. Mindez elengedhetetlen annak érdekében, hogy egy országban legyen elegendő szabályozó kapacitás.

A nemzeti energiamix alakítása szintén folyamatos feladatot jelent. Milyen arányban tervezi az MVM növelni a megújuló energiaforrások részarányát a teljes energiatermelésben, és milyen beruházásokkal kívánják ezt elérni?

Az MVM Csoportnál legnagyobb mértékben a naperőművi kapacitásainkat bővítjük – az elmúlt két évben máris megháromszoroztuk naperőmű flottánkat, tavaly a megújuló alapú energiatermelésünk körülbelül 400 ezer átlagos magyar háztartás villamosenergia-igényét fedezte –, ugyanakkor a szélenergia és a geotermia hasznosításában is előre kívánunk lépni. A megnövekedett hazai naperőművi igények biztosítására (az MVM saját kapacitásbővítése mellett a megnövekedett hazai lakossági igényeket is biztosítanunk kell) folyamatosan fejlesztjük áramhálózatainkat. A hálózati energiatárolók telepítése hozzájárul az Európai Unió 2030-as klímacéljaihoz igazodó hazai célkitűzések és a 2050-es klímasemlegesség eléréséhez, valamint elősegíti az ÜHG kibocsátás csökkentését is.

A Sopronkövesden, az MVM Zöld Generáció Zrt. tulajdonában és üzemeltetésében lévő szélerőmű-park mellett létesülő villamosenergia-tároló telepítése révén pedig további időjárásfüggő megújulókat hasznosító energiatermelőket lehet a rendszerbe integrálni, amely szintén hozzájárul a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növeléséhez. A Magyar Földgáztároló Zrt. 2021-ben elindított, hamarosan lezáruló projektje, az Akvamarin projekt eredményeképpen létrejövő komplex hidrogénalapú energiatárolási rendszer aktív szerepet vállalhat a magyar villamosenergia-rendszer szabályzásában is. Segítségével ugyanis biztosítható lesz, hogy a megújuló energiaforrás „kikapcsolása” helyett a többlet villamos energia felhasználásával vízbontáson keresztül hidrogén álljon elő. Idén tavasztól a telepített technológia távüzemeltetéssel szolgálhatja a villamosenergia ellátó rendszer rugalmasságának növelését, lehetővé téve ezzel a megújuló energiatermelés további növelését.

A fiatal tehetségek bevonása egész jövőnket meghatározó szükségszerűség. Miként támogatja az MVM a fiatal tehetségek bevonását az energiaiparba, és milyen együttműködéseik vannak oktatási intézményekkel?

A tehetség a jövő energiaforrása, ezért az MVM Csoportban elkötelezetten dolgozunk azon, hogy a fiatal generációk számára elérhetővé és vonzóvá tegyük az energetikai pályát – az edukáción keresztül, valamint a kiemelkedő tehetségek és teljesítmények tudatos támogatásával. Élményalapú edukációs programjaink segítségével szeretnénk ráirányítani a figyelmet az energiatudatosságra, hogy az már egész fiatalkortól gyakorlati ismeretként épülhessen be a mindennapokba.

Oktatási portfoliónk segítségével ezért már általános iskolától kezdődően ott vagyunk a fiatalok életében, folyamatosan bővítjük együttműködő partnereinket a fiatalok minél szélesebb körű bevonása érdekében. Célunk, hogy az általános- és középiskolás korosztály megismerkedjen az energetikai témákkal – különös tekintettel az energiahatékonyságra – és a jövőt érintő, előremutató témákkal is. Az MVM duális szakképzési programjában a műszaki pálya iránt érdeklődők elsajátíthatják a villanyszerelő (villamoshálózat szakmairány), központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, a hegesztő szakmát, és korszerű, biztonságos körülmények között piacképes iparági tudást szerezhetnek.

Az MVM duális képzőhelyein (9 tanműhely és tanpálya országosan) a tanulók a végzettségük megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati szakmai ismereteket is a cégcsoportnál sajátítják el, képzésüket felkészült, a szakmában jártas, és az MVM Csoport műszaki tevékenységeit ismerő oktatók biztosítják. Felsőoktatási együttműködéseinkkel pedig célunk az MVM Csoport komplex tevékenységére nyitott fiatal szakemberek képzésének támogatása, gondozása, majd bevonása a cégcsoport munkafolyamataiba. Az idén ősztől induló új MVM specifikus interdiszciplináris tantárgy, az MVM Energiaszektor Alapismeretek, pedig átfogóan tanítja majd a hallgatóknak az energiaszektorral kapcsolatos ismereteket Miskolcon, a BME-n és az Óbudai Egyetemen is.

Végezetül egy személyes kérdés. Ön milyen vezetői elveket követ, és hogyan alkalmazza ezeket a mindennapi munkája során?

Személyes célom, hogy folyamatosan inspiráljam és dinamizáljam a cégcsoportot, ösztönözzem a munkatársaimat az innovációra és a fejlődésre. Csapatokat azonban nem lehet mozgatni, motiválni anélkül, hogy értsük és jól csináljuk a motiválás, példamutatás és következetes számonkérés dinamikáját Mindez pedig csak akkor működhet igazán, ha közben valódi kapcsolatot építünk a kollégákkal – ehhez pedig elengedhetetlen a folyamatos, őszinte kommunikáció. A nyílt és folyamatos párbeszédben és a megoldáskeresésben hiszek. Számos fórumot indítottam el a vállalaton belül, akár az Ask the CEO kérdezz-felelek fórumot, akár a Reggelizz a CEO-val eseményt. Fontos, hogy minden lehetséges módon közelebb hozzuk a vezetőséget és a munkatársakat, és hogy ilyen programokon keresztül is fejlesszük a cégkultúrát, és teret adjunk a párbeszéd minden formájának.

 Kovács Károly

KIS PÉTER, METRANS: A RUGALMASSÁG ÉS A DIVERZIFIKÁCIÓ KULCSFONTOSSÁGÚ

A RUGALMASSÁG ÉS A DIVERZIFIKÁCIÓ KULCSFONTOSSÁGÚ

A LOGISZTIKÁBAN A ZALAEGERSZEGI TERMINÁL ÚJ KEZDETET ÉS MEGKÖZELÍTÉST JELENTHET

Az intermodális szállítás területén is egyre égetőbb kérdés a fenntarthatóság. Ugyanakkor a nemzetközi verseny is egyre erősebb. Miként hangolható össze a fenntarthatóság és a versenyképesség? Melyek a legnagyobb kihívások és mit hozhat a jövő? A hazai és nemzetközi helyzetről, trendekről, a terület munkaerőpiacáról szóló kérdésekre, Kis Péter a Metrans Csoport elnök-vezérigazgatója válaszolt.

Mit jelent Ön számára a vezetés? Egy ilyen komplex és dinamikusan fejlődő szektorban hogyan képes rugalmas és előrelátó maradni?

A vezetés számomra azt jelenti, hogy nemcsak a jelenlegi kihívásokra reagálunk, hanem hosszú távon is tervezünk. Gyors döntéshozatalra van szükség ahhoz, hogy a METRANS versenyképes maradjon. Továbbá nagyon fontos a cégen belüli csapatmunka. Fontos, hogy együtt dolgozunk a közös célért.

A logisztika rendkívül gyorsan változó terület. Mi inspirálja Önt nap mint nap abban, hogy lépést tartson ezzel az iparággal?

A logisztika sosem alszik, a rakomány mindig mozog. Ez a dinamizmus nagyon inspiráló tud lenni. Természetesen az intermodális fuvarozás magában is nagyon vonzó – környezetbarát, fenntartható és hatékony módon biztosít áruszállítást. Lehetővé teszi, hogy optimalizáljuk a szállítási időt, csökkentsük a károsanyagok-kibocsátását és megbízható megoldásokat kínáljunk a piacon. A METRANS-nál azon dolgozunk, hogy ezeket az előnyöket maximálisan kihasználjuk. Az iparágban rejlő innovációs potenciál és a METRANS fejlesztési lehetőségei nap mint nap motiválnak.

Milyen vezetői döntésére a legbüszkébb a METRANS élén? Volt olyan pillanat, amikor igazán nagy kockázatot kellett vállalnia?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy a METRANS-t egy erős, megbízható céggé formáltuk, amely Európa egyik piacvezető intermodális szereplőjévé vált. Mára már 13 országban tevékenykedünk. Emellett sikerült egy családias, erős vállalati kultúrát kialakítanunk, amely a hosszú távú sikerünk alapja. A legnagyobb kockázatot akkor vállaltam, amikor beléptem a céghez, és a nulláról kellett felépítenünk a ma már sikeres és komplex hálózatunkat. Nagy kihívás volt, de sikerült hosszú távon elérni az eredményeket.

A METRANS kulcsszereplő a közép-európai vasúti intermodális szállítmányozásban. Hogyan látja a cég jelenlegi piaci helyzetét és növekedési lehetőségeit?

A METRANS stabil piaci pozícióval rendelkezik, és folyamatosan bővül. A következő 2-3 évben új terminálok nyitását tervezzük Magyarországon, és növelni szeretnénk a szállítások számát a hálózatunkon belül.

Az utóbbi időszakban befektettünk egy horvátországi vállalat felvásárlásába, amelynek hatása Szerbiára is kiterjedt. Ez a terjeszkedés új piacokat nyitott meg számunkra, és egyúttal erősítette a kiépített hálózat szinergikus hatásait. 2024-ben bővítettük a szlovákiai dunaszerdahelyi terminált. Már most látjuk növekvő potenciálját, ezért fel kell készülnünk a további fejlesztésekre. A kombinált fuvarozás kulcsa a szállítási rendszer kialakítása, miközben a növekvő szállítási volumenhez igazítjuk vasúti járműflottánkat is. A vasúti szállítás egyértelműen az áruszállítás jövője, különösen a hosszabb távolságokon, és ez a legkörnyezetbarátabb módja az áruszállításnak. Viszont nyilvánvaló, hogy a benne rejlő potenciál még mindig nincs teljesen kimerítve.

Koper, Trieszt és Rijeka. Ezek a kikötők kulcsfontosságúak az európai logisztikában. Miért stratégiai jelentőségű, hogy a METRANS erősítse jelenlétét ezeken a pontokon? Milyen versenyelőnyt jelenthetnek ezek a kikötők az északi tengeri alternatívákhoz képest? Mekkora szerepet játszanak ezek a kikötők a kínai és ázsiai áruforgalom európai elosztásában? A kikötők közötti verseny éles. Mi az, amiben ezek az adriai kikötők felülmúlhatják a hagyományos nyugat-európai partnereket?

A nemzetközi áruszállítás jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe a Vörös-tengeri válság következtében. Hónapokon át tartó támadások veszélyeztetik a nemzetközi hajózási útvonalakat, és több mint egy éve gyakorlatilag lehetetlen a kereskedelmi hajók számára a biztonságos áthaladás a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren és az Ádeni-öblön. Bár a kereskedelmi hajóforgalom nem állt le teljesen, a térség áthaladása jelentős biztonsági kockázattal jár, ezért a nagy hajóstársaságok túlnyomó többsége alternatív útvonalakat választ. A kialakult helyzet már több milliárd dolláros kárt okozott a világgazdaságnak, és jelentősen átformálta a tengeri logisztikai útvonalakat.

Ennek eredményeként az ázsiai árukat az eddig preferált déli európai kikötők mellett már egyre gyakrabban északon – például Hamburgon keresztül is – szállítják Európába. A METRANS északi szervizhálózata is, ennek megfelelően maximális szolgáltatási színvonalat biztosít ügyfeleinek. A kialakult globális helyzet még inkább rávilágított az adriai kikötők stratégiai jelentőségére. Földrajzi elhelyezkedésük révén ezek a kikötők kiváló alternatívát kínálnak az északi tengeri útvonalak mellett, különösen a közép-európai célpiacokat tekintve. Rugalmas és sokoldalú szolgáltatási rendszerünknek köszönhetően a METRANS gyakorlatilag bármely európai kikötőből képes biztosítani az áru továbbszállítását. Jól működő hálózatunk lehetővé teszi, hogy akár rövid időn belül új, ügyféligényekhez igazított relációkat alakítsunk ki.

Az intermodális szállítás egyre fontosabb a fenntarthatóság szempontjából. Hogy állunk a környezetbarát logisztika elterjedésének törekvésével? A vasúti áruszállítás kulcsfontosságú a karbonsemleges logisztika felé vezető úton. Milyen konkrét lépéseket tesz a METRANS a kibocsátáscsökkentés érdekében? Milyen hosszú távú fenntarthatósági célokat tűzött ki a METRANS? Elképzelhető egy teljesen karbonsemleges logisztikai hálózat? Vannak tervek elektromos vagy hidrogénhajtású mozdonyokra?

A vasúti szállítás energiafelhasználás szempontjából többszörösen előnyösebb, mint a közúti közlekedés. Egy tehervonat akár 50-60 kamionnyi árut képes szállítani, ezáltal jelentős mértékben csökkentve a közúti forgalmat és a közúti szállítmányozásból eredő kibocsátásokat. Ezért igyekszünk a konténereket a lehető leghosszabb ideig a vasúton tartani, miközben a közúti kiszállításokat a végső címzettekhez minimálisra csökkentjük. Ez a rendszer azonban nem létezhet teherautók nélkül. Éppen ezért használatos a „kombinált fuvarozás” kifejezés, amely esetünkben a vasúti és közúti szállítás ötvözetét jelenti.

A vasúti szállítás során saját elektromos vontatási mozdonyainkat használjuk, és néhány európai országban lehetőségünk van megújuló forrásokból származó „zöld” vontatási energiát vásárolni. Ez a lehetőség azonban nem érhető el mindenhol, így részben továbbra is hagyományos energiaforrásokra vagyunk utalva.

A karbonsemlegesség elérése érdekében azonban további lépéseket is teszünk. A hagyományos energiaforrások használatát offszet programokkal kompenzáljuk, termináljainkon fotovoltaikus berendezéseket telepítünk, és nagyobb napenergia-projektekben is részt veszünk. A közúti kiszállítások terén elektromos teherautók bevonását teszteljük, és az elsők között kezdtük el hidrogénüzemű kamionok tesztelését is.

A HHLA Pure program lehetőséget biztosít ügyfeleink számára a CO2-mentes szállítmányozásra. Ez a projekt a vasúti szállítást, elektromos terminálüzemeltetést és a fennmaradó kibocsátások kompenzálását ötvözi. A legutóbbi évben számos partnerünk is hozzájárult a célok eléréséhez, és egyre több ügyfél választja a fenntartható megoldásokat. Hosszú távú célunk, hogy 2040-re teljes mértékben CO2-semleges logisztikai hálózatot alakítsunk ki.

Hogyan látja a globális logisztikai piac jelenlegi helyzetét? Melyek azok a trendek, amelyek a következő években meghatározóak lesznek?

A tengeri konténerek jelentik fő szállítási árucikkünket. Idővel azonban elérünk egy bizonyos telítettségi szintet, amely körül ingadozás várható. Tapasztalatainkra és megérzéseinkre hagyatkozunk. A jövőt abban látjuk, hogy az intermodális fuvarozás nagyobb szerepet kap a belső-európai szállításokban, amelyek nem kötődnek tengeri hajózáshoz. Ez hozzájárul a közúti szállítás tehermentesítéséhez és az áruk vasútra tereléséhez. Ebből következik, hogy változtatni kell a csereszekrények és közúti félpótkocsik használatán. Az ügyfelek hozzáállásának megváltozása mellett azonban szükség lesz új terminálok kiépítésére, más rakodástechnológia biztosítására, valamint nem utolsósorban a vasúti infrastruktúrába történő beruházásokra is, amely jelenleg alulfinanszírozott. A jelenlegi fejlesztési tervek így nem biztosítanak megfelelő feltételeket ahhoz, hogy legalább a szállítmányok egy részét sikeresen áttereljük az utakról a vasútra.

A COVID-19 járvány és az utóbbi évek geopolitikai válságai jelentős hatással voltak a logisztikára. Milyen tanulságokat vont le ezekből a METRANS?

A járvány alatt sokat tanultunk. A METRANS úgy döntött, hogy megbízható partnerként biztosítja partnereink folyamatos ellátását. Bár csökkent a vonatok kihasználtsága, nem korlátoztuk kapacitásainkat. Mindent elszállítottunk, amire ügyfeleinknek szükségük volt. Ez a döntés jónak bizonyult, mert mi voltunk az egyik olyan partner, aki garantálta, hogy az áruszállítás nem lassul le. Úgy gondolom, hogy az ügyfeleink értékelték ezt.

A válságok rávilágítottak az ellátási láncok sebezhetőségére, és felgyorsították a digitalizációt. A szállítási útvonalak bizonytalansága, az ellátási láncok zavarai és az energiaárak drasztikus emelkedése mind olyan tényezők, amelyekkel napi szinten foglalkoznunk kell. Az elmúlt időszak tapasztalataiból a METRANS megtanulta, hogy a rugalmasság a diverzifikáció kulcsfontosságú a logisztikában.

A világban egyre nagyobb szerepet kap a just-in-time logisztika helyett a just-in-case megközelítés. Ez milyen változásokat hozhat a szállítmányozásban?

A just-in-case modell kerül előtérbe, ami alapjaiban változtatja meg a logisztikát. Ez a trend a raktározási kapacitások iránti kereslet növekedéséhez vezet, így egyre több vállalat bővíti raktárhálózatát vagy stratégiai elosztóközpontokat hoz létre. Ezzel párhuzamosan megváltozik a szállítási volumen és gyakoriság is. Az intermodális megoldások – mint a vasút és közút kombinálása – egyre nagyobb teret nyernek, mivel költséghatékonyabbak és jobban kezelik a piaci bizonytalanságokat.

A METRANS folyamatosan bővíti terminálhálózatát. Miért pont Zalaegerszegre esett a választás egy újabb logisztikai központ és konténerterminál helyszíneként? Hogyan illeszkedik ez a beruházás Magyarország logisztikai stratégiájába?

Bővítjük a hálózatot – a jövőbe fektetünk. Olyan vasúti csomópontokat hozunk létre, amelyek az intermodális megoldások „gerincét” jelentik. És ezért a zalaegerszegi projekt egy olyan projekt lesz, ahol a terminál egy új kezdetet és új megközelítést jelenthet. Zalaegerszeg földrajzi elhelyezkedése és közlekedési kapcsolatai miatt ideális választás volt. A terminál nyílt hozzáférésű terminál lesz, az Adriától/-felé vezető fővonalon.

De a METRANS számára még ennél is nagyobb jelentőséggel bír. Ahogyan 2012-ben tettük a csehországi Ceska Trebovaval, ahol a konténerterminál egy tranzit központtá vált, amely a közép-kelet-európai régiót összeköti az északi kikötőkkel, a magyarországi projekt ugyanezt fogja tenni az adriai kikötőkkel. És persze van egy második szempont is. A terminál további lehetőségeket teremt a logisztikai szektor számára. Ha megnézzük a szlovákiai Dunaszerdahelyt, jó szomszédjaink vannak, akik vállalták a kihívást, és raktárakat építettek a konténerterminál közelében. A teherszállító állomások és elosztó központok felismerték a közeli terminál előnyét, és szintén befektettek. Az új konténerterminál hozzájárulhat a régió gazdasági fejlődéséhez és a magyarországi logisztikai infrastruktúra erősítéséhez.

Mik a legnagyobb kihívások egy ilyen volumenű fejlesztés során? Ütköztek váratlan akadályokba az építés alatt? Hogyan érinti ez a projekt a helyi munkaerőpiacot? Terveznek-e képzési programokat a szakemberhiány kezelésére? Mikorra várható, hogy a zalaegerszegi terminál teljes kapacitással működni fog, és milyen mértékben növeli majd a METRANS áruforgalmát? Milyen további terjeszkedési tervei vannak a METRANS-nak?

A mi beruházási szándékunk továbbra is adott, késlekedés nélkül várjuk azokat a konkrét megoldásokat, amely révén végre elkezdhetjük az építkezést.

A digitalizáció és az automatizálás egyre nagyobb szerepet kap a logisztikában. Milyen digitális fejlesztéseket vezetett be vagy tervez a METRANS a hatékonyság növelése érdekében? Illetve mik azok, amelyek esetleg nemzetközi színtéren már feltűntek, és hazánkban is megjelennek majd?

Vállalatunk számára létfontosságúak az IT-megoldások, ezért az innovációs folyamatok ezen a területen folyamatosan zajlanak. Informatikai rendszerünket folyamatosan igazítjuk az ügyfelek igényeihez, valamint a szállítási lánc további szereplőihez. Fő tevékenységünk háttérmunkáját egy egyedi operációs rendszer támogatja, amelyet saját igényeink és a digitális korszak követelményei szerint fejlesztünk. Hetente 650 vonat közlekedtetése hatalmas adatmennyiséget jelent. Tavaly több mint 1,4 millió TEU-t szállítottunk, miközben termináljainkon összesen 1,2 millió TEU fordult meg.

Jelenleg hét országban 20 konténerterminált üzemeltetünk. Minden egyes konténer és rendelés számos adatot és dokumentumot igényel, amelyeket szinte kizárólag online dolgozunk fel. Informatikai rendszerünk tehát a szállítási folyamat gerince, amely biztosítja a teljes működés stabilitását és hatékonyságát. Idén szintén sikerült bevezetnünk az ETCS rendszert Csehország egyes vonalain, amely lehetővé teszi a vonatok sebességének és mozgásának folyamatos figyelemmel kísérését, és szükség esetén beavatkozik a balesetek megelőzése érdekében. A vasúti infrastruktúra állapota viszont még mindig nem kielégítő, és bár az ETCS már régóta téma, a teljes körű alkalmazása még nem valósult meg. Az ETCS és DAC bevezetése jelentős költségekkel jár, amelyek sajnos a vasúti vállalatokat terhelik.

Milyen hosszú távú célokat tűzött ki a METRANS 2030-ig, és mi minden befolyásolja a tervek megvalósításában? Milyen energiaárakra és egyéb körülményekre számít? Hogyan látja a globális logisztikai piac jelenlegi helyzetét? Melyek azok a trendek, amelyek a következő években meghatározóak lesznek?

A trendek nagyon dinamikusan és kiszámíthatatlanul változnak. A mi ágazatunkban az ügyfeleinkhez alkalmazkodunk, akik befolyásolják az áruforgalmat. Fő tevékenységünk a konténerszállítás, azonban a jövőben szeretnénk kipróbálni más árutípusokat is, például a félpótkocsikat. További szállítási módokat is keresünk, mint például a 45 lábas konténerek. Ezek a klasszikus félpótkocsik egyenértékű alternatívájaként szolgálnak az áruszállításban, ugyanakkor gazdaságosabbak és hatékonyabbak. Ez azonban egy hosszú távú folyamat, amely beruházásokat igényel más típusú vasúti kocsikba, eltérő rakodási technológiákba, valamint az átrakodási és raktározási technológiákba.

Az elkövetkező években reméljük, hogy javulnak a feltételek, különösen az infrastruktúra fokozatos korszerűsítése révén. Ez egy kihívásokkal teli időszak lesz a vasúti korridoron végzett rekonstrukciók, javítások és építkezések tekintetében. További vasúti szakaszok villamosítása és a vonalak fejlesztése minden bizonnyal hozzájárulna az egész ágazat hatékonyságának növeléséhez. Bár ezek a változások nem közvetlenül a mi kezünkben vannak, lehetővé teszik, hogy még jobban kihasználjuk a környezetbarát közlekedésben rejlő lehetőségeket. Újra rá kell ébrednünk, hogy a vasúti közlekedés az egyik legkörnyezetbarátabb közlekedési mód.

Kihívások merülnek fel, különösen az árképzés és a növekvő üzemeltetési költségek terén. Az infláció, a magasabb energiaárak és a környezetbarát projektekbe való beruházási kényszer egyre nagyobb nyomás alá helyezi az egész közlekedési ágazatot. A közúti közlekedés, amelyet nem korlátozzák a vasúti lezárások, jelentős konkurenciát jelent. Mindazonáltal a METRANS ebben a helyzetben is lehetőséget lát. Az üzemanyagárak és az útdíjak várható emelkedése erősítheti a vasúti közlekedés versenyképességét azáltal, hogy energiahatékonyabbá és fenntarthatóbbá teszi azt.

Mi a METRANS-nál továbbra is a kombinált szállítás fejlesztésére fogunk összpontosítani, összekötve a tengeri kikötőket a hálózatunkkal és a kontinentális célállomásokkal. Bővíteni fogjuk hálózatunkat és megerősítjük kapcsolatainkat, hogy fenntartható és modern megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek. Beruházunk a terminálok korszerűsítésébe és a folyamatok digitalizálásába, hogy nagyobb hatékonyságot és elégedettséget biztosítsunk minden ügyfelünk számára.

A logisztikai iparágban komoly munkaerőhiány van, különösen a vasúti szállítás területén. Hogyan kezeli ezt a METRANS? Lát-e lehetőséget arra, hogy új generációt vonzzanak be a vasúti logisztikába? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni ezt a szektort a fiatalok számára? Milyen elvárásokat támasztanak egy új munkavállalóval szemben a logisztikai szektorban? Mely készségek és tudások válnak kulcsfontosságúvá a jövőben?

A mai munkaerőpiacon valóban egyre nehezebb megfelelő szakembereket találni, főleg a technikai pozíciókra. A fiatalok ma inkább az adminisztratív munkakörök iránt érdeklődnek, míg a manuális munkák iránti érdeklődés csökken. Ennek ellenére a vasúti szállítmányozási szektorban nagy szükség lesz magasan képzett szakemberekre, mint például villanyszerelőkre, autóelektronikai szakemberekre vagy gépkarbantartókra. Ugyanakkor a jövőben az iparági fejlődés és az új technológiák miatt a szakembereknek nemcsak a hagyományos műszaki ismeretekkel kell rendelkezniük, hanem képesnek kell lenniük az IT alapú rendszerek és automatizálás kezelésére is. A cégeknek tehát kulcsszerepük lesz abban, hogy a munkavállalók számára megfelelő képzéseket biztosítsanak és motiválják őket a fejlődés iránt, hogy felkészültek legyenek a jövő kihívásaira.

Mit üzenne egy fiatalnak, aki azon gondolkodik, hogy a szállítmányozás/logisztika területén képzeli el a jövőjét?

Hogy ne csak a szektort lássa, hanem annak lehetőségeit is. A logisztikai iparág most éli igazán a jövőt, és azok, akik képesek alkalmazkodni, hatalmas előnyre tehetnek szert.

Ha 10 év múlva újra beszélgetnénk, mit remél, hol fog tartani a METRANS, a magyar logisztika és az európai áruszállítás? Ön mivel lenne elégedett? Mi az Ön víziója ezzel kapcsolatban?

Az intermodális terminálok, a stratégiai elhelyezkedés és a vasúti korridorok szállítási kapacitásának rendelkezésre állása kulcsfontosságú a jövőbeli fejlődés szempontjából. A jövő logisztikai infrastruktúrájában fontos, hogy a magánszektor, mint a terminálok építésének fő finanszírozója, és az állam, mint az alapvető vasúti infrastruktúra fenntartója, hatékonyan együttműködjenek. Ha sikerül megteremteni ezt az szinergiát, akkor nemcsak a METRANS, hanem az egész szektor képes lesz nagyobb mértékben hozzájárulni a fenntartható és hatékony európai áruszállításhoz. Elégedett lennék, ha a METRANS ezen a területen élenjáró szereplővé válna, és a következő évtized végére egy olyan fejlett és környezetbarát szállítmányozási rendszert építenénk ki, amely lehetővé teszi a közúti szállítás terhelésének csökkentését és a vasúti közlekedés erősödését.

Kovács Károly

KISMŐDI PÉTER, CONTINENTAL: VILÁGSZINTEN IS MÉRVADÓ FEJLESZTÉSEKET HOZUNK LÉTRE

VILÁGSZINTEN IS MÉRVADÓ FEJLESZTÉSEKET HOZUNK LÉTRE

FONTOSNAK TARTJUK A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁST

Magyarország a járműipari fejlesztések helyszíneinek élvonalába került. A mesterséges intelligencia, az önvezető technológiák, már nem csupán jövő, hanem egyre inkább megjelennek a jelen járműveiben is. Miként járul ehhez hozzá a Continental? Melyek a vállalat legfontosabb tervei, céljai. Mindezekről Kismődi Péterrel a Continental Automotive Hungary R&D vezetőjével beszélgettünk.

Hogyan indult az Ön pályafutása az autóiparban, és mi vezetett a Continental R&D vezetői pozíciójáig?

Pályafutásom egy olyan ember inspirációjára indult el, aki később vezetőm lett. Egy toborzórendezvényen fogalmazta meg, hogy az általunk végzett munka különlegessége abban rejlik: amit fejlesztünk, azzal nap mint nap találkoznak az emberek az utcán. Ez a gondolat azóta is velem van, és szerencsére végig kísérhettem, ahogy vállalatunk mérnökeinek több évtizedes munkája nagyban hozzájárult a biztonságosabb mobilitáshoz.

Pályámat 2007-ben kezdtem a kipörgésgátló rendszerek fejlesztésével. Később egyre inkább a projektek koordinációja, majd azok teljes körű összefogása felé orientálódtam. A beágyazott szoftverfejlesztésből vezetőként a rendszerspecifikus területek felé léptem tovább, majd lehetőségem nyílt a projektmenedzsment terület vezetésére is – ez segített abban, hogy átfogóbb képet kapjak a szoftver- és rendszerfejlesztés, valamint a termékek teljes életútját átfogó nézőpontokról is. Az évek során szerzett tapasztalat és a sokoldalú szakmai háttér nyitotta meg előttem az utat a jelenlegi vezetői szerepkör felé.

Milyen kihívásokat és eredményeket emelne ki pályája során? Mi motiválja a munkájában?

A kihívások természete időről időre változik. A 2010-es évek elején például a szervezeti bővülés és a kompetenciafejlesztés jelentették a legnagyobb feladatot, mára viszont az iparág rendkívül gyorsan változó, volatilis jellege állít minket újabb kihívások elé. Fontos, hogy a szervezet reagálóképessége megmaradjon, azaz gyorsan és rugalmasan tudjon válaszolni a technológiai elvárásokra.

Személyes motivációm, hogy a legmagasabb biztonsági szintet képviselő rendszereken, többek között az elektronikus fékrendszerek (EBS) működésén dolgozhatunk. Vezetőként pedig kiemelt feladatomnak érzem, hogy minden kollégám számára biztosítsam a megfelelő körülményeket a szakmai és személyes fejlődésükben és egyéni céljaik elérésében.

Van olyan szakmai döntés vagy projekt, amelyre különösen büszke? Volt olyan pillanat, amikor elbizonytalanodott?

Nehéz egy konkrét projektet kiemelni, inkább egy megközelítést hangsúlyoznék: büszke vagyok arra, hogy képesek vagyunk ugyanazt a rendkívül komplex architektúrát mind alacsony szériás, mind magas volumenű konstrukciókban alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a termékünk nemcsak műszakilag, hanem gazdaságilag is optimalizálható különböző piaci szegmensekhez.

Az ilyen rendszerek fejlesztése során gyakran kell kritikus döntéseket hoznunk – legyen szó beruházásról vagy technikai paraméterekről. Ezeket a döntéseket azonban mindig megfelelő szakmai háttérrel és felkészült csapattal hozzuk meg, ez pedig magabiztosságot ad a legnehezebb pillanatokban is.

Milyen kihívásokkal szembesül nap mint nap a veszprémi fejlesztési központ vezetőjeként?

Három fő kihívást emelnék ki. Egyrészt folyamatosan új metodikákat kell kialakítanunk ahhoz, hogy technológiai vállalatként gyorsan tudjunk reagálni a változó piaci igényekre. Másrészt ehhez szükséges a megfelelő szervezeti háttér – jól képzett, módszertanilag felkészült kollégák nélkül ez nem valósítható meg. Harmadrészt fontosnak tartom a társadalmi felelősségvállalást is – aktívan együttműködünk egyetemekkel, szakmai egyesületekkel, és igyekszünk inspirálni a jövő mérnökgenerációját.

Hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét az autóiparban? Milyen MI-alapú fejlesztéseken dolgoznak jelenleg?

A mesterséges intelligencia mára elkerülhetetlen és szerves részévé vált az autóiparnak. Nemcsak szoftverfejlesztési területeken, hanem többek között a gyártási folyamatokban is jelen van. Az autonóm mobilitás terén tapasztalható technológiai felfutás ugyan lassult, de mikrokörnyezeti alkalmazásai egyre hatékonyabbak. A teljes, bárhol használható 5. szintű autonómia eléréséhez szükséges infrastruktúra még nem áll rendelkezésre, de algoritmikus és módszertani szinten az MI velünk van – és velünk is marad.

Milyennek látja jelenleg a globális autóipart, és milyen regionális különbségeket tapasztal?

Hiszek abban, hogy az európai autóipar ismét meg tud újulni, mindamellett, hogy megőrzi tradicionális értékeit. Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a gyors változásokhoz és megtalálni a megfelelő működési irányokat. A keleti gyártók új lendületet hoztak a piacra, különösen azzal, hogy a technológiai kiválóság mellett felhasználói élményalapú megközelítést képviselnek. Ez a szemléletváltás újfajta piaci elvárásokat hozott létre, amelyekhez az európai gyártóknak is folyamatosan alkalmazkodniuk kell.

Mi a véleménye a különböző hajtástechnológiák jövőjéről, beleértve az EV-t, a szintetikus üzemanyagokat és a hidrogént?

Technológiai szemszögből minden hajtáslánc megtalálhatja a maga helyét. A szintetikus üzemanyag például releváns alternatíva lehet bizonyos felhasználási módok esetén. A belső égésű motorok és az elektromos hajtás különböző infrastruktúrában ideálisak – egyik sem kizárólagos megoldás. A jövő nem egyetlen technológiáé, hanem az intelligens kombinációké.

Hogyan alkalmazkodik a Continental a gyors iparági változásokhoz?

150 éves vállalati múlttal a hátunk mögött nyugodtan kijelenthetem, hogy temérdek sikeres változáson vagyunk túl. Ez a tapasztalat kiegészül a jövőbeli lehetőségek aktív kutatásával, ami lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsan és megfelelő döntésekkel tudjunk alkalmazkodni a felmerülő kihívásokhoz.

Mennyire versenyképesek a magyar K+F központok nemzetközi szinten?

Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Meggyőződésem, hogy Magyarországról bármikor fel tudjuk venni a versenyt a globális piac szereplőivel. Példaképp a veszprémi központban dolgozó csapatunk szakmai felkészültsége és hozzáállása garantálja, hogy világszinten is mérvadó fejlesztéseket hozzunk létre. Több olyan terület is van, ahol a globális kompetenciaközponti felelősség nálunk van, és ezekben mi határozzuk meg a vállalati know-how-t.

A fenntarthatóság mennyire valós cél a Continentalnál?

Számunkra a fenntarthatóság nem pusztán marketingfogalom. 100%-osan elkötelezettek vagyunk a karbonsemlegesség iránt, és felelős technológiai vállalatként olyan gyártási és fejlesztési folyamatokat kívánunk kialakítani, amelyekre a jövő generációi is büszkék lehetnek. Elkötelezettek vagyunk többek között a karbonsemlegesség, felelős értékláncok és a körforgásos gazdaság iránt.

Elérhető valaha az 5. szintű autonómia? Mi formálja ma az autonóm mobilitást?

Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a mobilitásban kizárólag utasként veszünk részt, fizikai irányítás nélkül. A piaci fejlődés üteme most késleltetett a felhasználói igények változása miatt. Valószínűsíthetően a mikrokörnyezetekben alkalmazható rendszerek dominálnak, de hosszú távon a teljes autonómia is reális lehet.

Mit tanácsol a jövő mérnökeinek, fejlesztőinek?

A technológia napról napra fejlődik. A fiatal mérnököknek nyitottságot, adaptivitást és rendszerszintű gondolkodást javaslok. A komplex problémák megértése és a változásokhoz való alkalmazkodás ma már alapvető készségek.

Emellett a tanulás és a speciális, szakirányú kérdéskörök mély megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy valakiből jó szakember válhasson. Míg régen előnyt jelentett a képességeink folyamatos fejlesztése, ma már ez a jelen és jövő mérnökei számára alapvetés kell, hogy legyen.

Ha tíz év múlva újra beszélgetnénk – hol tartana szívesen Ön, a Continental és a magyar autóipar?

Azt, hogy továbbra is meghatározó szereplők leszünk. Szeretném, ha cégünk és a magyar autóipar is olyan kompetenciaközpontként működne, amely nemcsak technológiai innovációkat, hanem inspiráló jövőképet is kínál. Jelenlegi meglátásom szerint mind a fiatal mérnökeink felkészültsége, mind pedig a globális ipari és fejlesztési lehetőségeink magas potenciált rejtenek a magyar autóipari résztvevők számára. Bízom benne, hogy tíz év múlva úgy tekinthetünk a hazai autóipari vállalatokra, mint az innováció globális szinten is meghatározó szereplőire.

Úgy hiszem, hogy a vállalatunk továbbra is meghatározó szereplő lesz a világszintű autóiparban. Ezen belül szeretném, ha a veszprémi központunk, valamint a magyar autóipar többi szereplője is megerősödne és aktív formálója lenne ennek a jövőképnek.”

Kovács Károly

A MISKOLCI EGYETEM KARRIERT IS AD, NEMCSAK DIPLOMÁT

A MISKOLCI EGYETEM KARRIERT IS AD, NEMCSAK DIPLOMÁT

AZ EGYETEMI IDŐSZAK NEM CSUPÁN A TANULÁSRÓL SZÓL, HANEM A SZABADSÁG, A BARÁTSÁGOK, ÉS A KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYEK IDEJE IS

A Miskolci Egyetem az ország egyik legjelentősebb műszaki tudományokkal foglalkozó felsőoktatási intézménye. Az egyetem rektorát, Prof. Dr. Horváth Zitát, a felsőoktatás hazai és nemzetközi helyzetéről, rangsorokról, és a várható jövőről kérdeztük.

Úgy tudjuk, hogy Ön zalaegerszegi kötődéssel rendelkezik. Hogyan befolyásolta az életútját Zalaegerszeg és az ott szerzett tapasztalatok?

Zalaegerszegen születtem, ott nőttem fel, a családom 18. századra visszamenőleg is a városhoz és Zala megyéhez kötődik. Identitásomnak mai is szerves része a zalaiság, édesanyám, rokonaim máig ott élnek, az ünnepeket, szabadságomat ott töltöm. Természetesen az ember a gyökereit egy életen keresztül megtartja, még akkor is, ha választott otthonom Miskolc, ahol már több időt töltöttem, mint szülősvárosomban.

Rektorként milyen vezetési elveket tart a legfontosabbnak? Hogyan kezeli a nehéz döntési helyzeteket? Mi alapján hozza meg a legfontosabb döntéseket?

Demokratikus vezetőnek tartom magam, hiszek abban, hogy azok a megfelelő döntések, amely mögött széles körű konszenzus van, a legfontosabb döntéseket kellő tájékozódást követően, másokat meghallgatva igyekszem meghozni, hiszen egy ember nem hordozhatja magával a bölcsek kövét, ez igaz a könnyű és a nehéz döntésekre is.

Bizonyosan sok szép siker van már Ön mögött. Melyek azok, melyeket szívesen kiemelne ezek közül? Milyen értékek mentén éli az életét, és hogyan próbálja ezeket az egyetemi munkájában is érvényesíteni?

Nehéz kiemelni egy-egy olyan sikert, amit valóban ekként lehet értékelni, ezért mindössze egyet emelek ki, hogy a Miskolci Egyetem hallgatójaként az egyetem rektora lehetek. Tisztesség, becsületesség, ezek otthonról, a családból hozott értékek, ezeket a mai napig fontosnak tartom, ha nem is mindig sikerül, de igyekszem következetesnek lenni. A másik ember tisztelete, mások véleményének tolerálása szintén fontos számomra, ezeket az élet minden területén, beleértve a munkámat is, igyekszem érvényesíteni.

A felsőoktatás helyzete minden nemzet számára kulcsfontosságú. Ön szerint milyen állapotban van ma a magyar felsőoktatás? Milyen kihívásokkal néznek szembe a hazai egyetemek?

A magyar felsőoktatás egyik legnagyobb feladata meglátásom szerint, hogy gazdag múltjára, elismert intézményeire alapozva lépést tartson nemzetközi versenytársaival, megőrizze az egyes területeken kivívott elismertségét. A kulcs ebben a kérdésben a stratégiai tervezés, a hatékony finanszírozás, a minőség folyamatos javítása és a nemzetközi együttműködések erősítése. A kihívásokra Miskolcon az interdiszciplináris szemlélet és gondolkodás erősítésével is igyekszik válaszokat adni, mert ez növeli hazai és nemzetközi megítélésünket.

A műszaki tudományok területén jó hírnévvel, különleges tudással rendelkezünk, elég csak a nálunk kifejlesztett űrkemencét, az országban egyedülálló olajmérnöki képzést, vagy a gépészeti-mechatronikai kutatások elismertségét említeni. Az elmúlt években végbement strukturális változásokkal is a műszaki innovációs képesség dinamikáját igyekeztünk támogatni, de tekintettel voltunk egyetemünk universitas jellegére is. Erősségünkké vált, hogy a műszaki karok unikális kutatási és innovációs tevékenységükkel közvetlenül kapcsolódhatnak az egyetem más tudományterületein működő tudományos közösségekhez. Az együttműködés lehetősége a műszaki, a gazdaságtudományi, az egészségtudományi, a jogtudományi vagy éppen a társadalomtudományi szakterületek között szélesebb perspektívát kínálnak a komplex innovatív megoldások kidolgozására.

Az egyetemi rangsorok kérdése gyakran vitákat is gerjeszt. Mennyire tartja relevánsnak az egyetemi rangsorokat? Valóban objektívek ezek a listák, vagy inkább marketingeszközök? A Miskolci Egyetem milyen szempontból tudna előre lépni a nemzetközi rangsorokban? Mit gondol, a hallgatók és a munkáltatók mennyire figyelnek ezekre a rangsorokra Magyarországon?

Az egyetemek összehasonlítása nyilván nem nélkülözi a szubjektivitást, ezért szükséges a konkrét, mérhető, egzakt adatokból összeállítható, közös megegyezésen alapuló mércét találni, ami objektív módon teszi összehasonlíthatóvá a felsőoktatási intézmények teljesítményét és minőségét. Jelentős eredménynek tartom, hogy a Miskolci Egyetem három mérvadó nemzetközi rangsoron is a világ legjobb egyetemei között szerepel. A QS World University Rankings rangsor 2025-ös kiadása szerint a világranglista 1201-1400. helyén, míg a szakterületi rangsorban az olajmérnöki (Engineering – Petroleum) képzés a 151-175. helyen, a Gépészet, repülőgép- és gyártástechnológia (Mechanical, Aeronautical & Manufacturing Engineering) képzés pedig az 501-575. helyre került.

A Times Higher Education 2025-ös, képzésterületenként összeállított világranglistáján a természettudományok területén az 1001+, míg a műszaki tudományok területén az 1001-1250. helyre soroltak minket. A világ mintegy 1200 vezető felsőoktatási intézményének teljesítményét húsz mutató alapján értékelő RUR World University Rankings 2024-es listáján pedig a 738. helyre tették egyetemünket. Ezek a rangsorok különböző szempontok alapján értékelik az intézményeket, mint például az akadémiai hírnév, a munkáltatói elismertség, a kutatási idézettség, a fenntarthatósággal kapcsolatos törekvések és a nemzetközi hallgatói arány. A rangsorokban elért eredmények fontosak számunkra a hazai és nemzetközi versenyben, növelik a presztízsünket, az egyetem vonzerejét a hallgatók, oktatók és kutatók körében, arról nem is beszélve, hogy elősegítik a hatékonyan működő nemzetközi kapcsolatok kialakításának a lehetőségét.

A mesterséges intelligencia egyre inkább életünk minden területét átjárja. Milyen szerepe van, illetve lesz a mesterséges intelligenciának a felsőoktatásban? Inkább lehetőség vagy veszély? Tanárként és rektorként hogyan látja az MI hatását az oktatásra?

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése és terjedése ma már nemcsak a gazdasági, hanem az oktatási, kutatási, innovációs tevékenységekre is beláthatatlan hatással van. A Miskolci Egyetemen jelenleg elsősorban az új technológia értékeire koncentrálunk. Példa erre az egyetemünkön tavaly megvalósult Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár projekt. Ebben országosan egyedülálló módon létrejött egy felsőfokú oktatási intézmény és egy közgyűjtemény, a Magyar Nemzeti Levéltár intézményi szintű szövetsége, amely lehetővé teszi a legkorszerűbb módszerek és technológiák alkalmazását például a mesterséges intelligencia alapú tudományos adatelemzésben, ami sokszorosan hatékonyabbá teheti kutatási tevékenységet. De a mesterséges intelligenciát használjuk az új, innovatív oktatási módszerek kialakításában is, amely kiterjed például a projektalapú tanulásra, a csoportmunkára, valamint a valós problémák megoldására fókuszáló feladatokra.

Kritikai gondolkodás és kreativitás: egy egyetem életében fontos és előre vivő erővel bír. Hogyan lehet megőrizni ezeket egy olyan korban, ahol a diákok egy gombnyomással választ kaphatnak bármire? Az egyetem milyen irányelveket követ az MI használatával kapcsolatban? Hogyan lehet etikus keretek között beépíteni az oktatásba?

A mesterséges intelligencia etikus használatát igyekszünk erősíteni a DigitALL – Az oktatás digitális átalakítása a Miskolci Egyetemen elnevezésű, mintegy 3,5 milliárd forintot elnyert projektünkkel is. A 2026-ig tartó projekt célja egy komplex digitális ökoszisztéma kialakítása, amely az infrastrukturális háttér megteremtésére alapozva megújítja képzési tevékenységünket és támogatja a diákok hatékony tanulását. A projektben olyan képzéseket is elérhetővé tettünk, amelyek a digitális világban zajló folyamatok negatív hatásaira irányítják rá a figyelmet és igazítanak el a helyes „közlekedésre” a világhálón.

A Miskolci Egyetem hagyományosan erős a műszaki és gazdasági területeken. Hogyan lehet ezt még inkább kihasználni a jövőben? Milyen kapcsolatot ápol az egyetem az ipari szereplőkkel, és milyen előnyt jelent ez a hallgatók számára?

Egyetemünk minden korban igyekezett megfelelni a társadalom és a gazdaság elvárásainak. Így volt ez az 1735-ben történt selmecbányai alapításkor, és ezt az irányt követjük 75 éve, intézményünk Miskolcra költözése óta is. Örökségünk számos, sokszor több évtizedre visszanyúló szakmai kapcsolat, amit az innovatív kis- és középvállalkozások mellett a magyar gazdaság legjelentősebb ipari és energetikai szereplőivel ápolunk. Az, hogy az MVM, a MOL, a Bosch tanszéket nyitott a Miskolci Egyetemen és ipari partnereinkkel együtt részt vesznek szakmai képzéseink megújításában, fontos visszaigazolása, egyben elismerése a nálunk zajló oktatási, tudományos, kutatási és innovációs tevékenységeknek.

Kötelességünknek tartjuk, hogy tudásunkkal szűkebb pátriánk, az észak-magyarországi régió és az ország fejlődését szolgáljuk, ebben pedig segítségünkre voltak és vannak a velünk együttműködő vállalatok, amelyekre a hallgatók gyakorlati képzésében is számíthatunk. Diákjaink ennek köszönhetően a munkaerőpiacon jól hasznosítható tudást kapnak, ugyanakkor lehetőség nyílik számukra arra is, hogy aktívan részt vegyenek az egyetem tudományos intézeteiben folytatott kutatási projektekben.

A felsőoktatásban tanulni szándékozó diákok életében fontos lépés az intézményválasztás. Mit mondana egy diáknak, aki a Miskolci Egyetem és egy másik intézmény között gondolkodik? Miért érdemes Miskolcot választania?

A Miskolci Egyetem széles választási lehetőséget kínál a személyes elképzelések megvalósításához a műszaki és földtani tudományokon kezdve, a jog- és egészségtudományon át a bölcsész és a zenész képzésig. Közel 300 képzést kínálunk, diákjainknak pedig megadjuk mindazt, ami az életben való boldoguláshoz szükséges: magas szintű szakmai ismereteket, képességet a változó világhoz való alkalmazkodáshoz, tudást egy sikeres életpálya megalapozásához. Jelmondatunk, hogy „A Miskolci Egyetem karriert is ad, nemcsak diplomát!”. Visszaigazolja ezt a diplomás pályakövetési rendszer, amely szerint végzett hallgatóink rövid időn belül el tudnak helyezkedni. Az ország egyetlen igazi Egyetemvárosában, egy 85 hektárosparkban ráadásul mindent egy helyen megtalálnak a diákok: a tanulmányi épületeket, a több mint 1800 fő elhelyezésére alkalmas, a 21. század igényei szerint felújított kollégiumokat, éttermet, sportolási és szabadidős lehetőségeket. Sok évszázados, máig élő selmeci hagyományaink pedig csodálatos közösségformáló erőt jelentenek.

A mai fiatalok számára melyek lennének a legfontosabb tanácsai, amit az egyetemi éveik alatt érdemes szem előtt tartaniuk?

Csak általánosságban lehet erről szólni, hiszen mindenki a maga útját járja. A felsőoktatásban meglátásom szerint azt szeretnénk elérni, hogy hallgatóink őrizzék meg a nyitottságukat és kíváncsiságukat a világra, mert az új lehetőségeket és inspirációt hozhat az életükbe. A legjobb helyen vannak ennek eléréshez az egyetemen, ami a tudás és a különböző nézőpontok tárháza. Az egyetemi élet persze nem csak a tanulásról szól, hanem az emberi kapcsolatokról és az együttműködésekről is, ami szakmai és személyes szempontból egyaránt értékes lehet a jövőjükre nézve.

Őrizzék meg és fejlesszék kritikai gondolkodásukat, merjenek saját véleményt formálni, és ne féljenek hibázni, kockázatot vállalni, új dolgokat kipróbálni és tanulni a tapasztalatokból. Éljenek az egyetem által kínált lehetőségekkel: a nyelvtanfolyamokkal, szakmai és közösségi programokkal, ösztöndíjakkal és pályázatokkal, az önkénteskedési, sportolási és kulturális lehetőségekkel, amelyek segítenek a személyes és szakmai fejlődésükben. Élvezzék az egyetemi éveket, ami egy különleges és meghatározó időszak, amelyben a szabadság, a tanulás öröme, a barátságok és a közösségi élmények egyaránt meghatározó, életre szóló emlékek maradnak.

Minden felsőoktatási intézménynek vannak egyedi, vagy kiemelten fontos értékei. Melyek ezek az értékek a Miskolci Egyetem életében, amelyek igazán egyedivé és különlegessé teszik? Ha tíz év múlva újra beszélgetnénk, milyen Miskolci Egyetemet szeretne látni? Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznia az egyetemi küldetését, mi lenne az?

Küldetésnyilatkozatunkban egyértelműen megfogalmaztuk elérendő célunk: a Miskolci Egyetem legyen Észak-Magyarország vezető, nemzetközileg elismert, innovatív kutatóegyeteme, amely aktívan formálja a régió gazdasági és társadalmi fejlődését, megőrizve értékeit és erős közösségét. Ehhez tartjuk magunkat.

Kovács Károly

PROF. DR. FRIEDLER FERENC: FONTOS, HOGY HALLGATÓINK SIKERESEK LEGYENEK

FONTOS, HOGY HALLGATÓINK SIKERESEK LEGYENEK

SZÜKSÉGES, HOGY FONTOS KUTATÁSI TERÜLETEK NEMZETKÖZI KÖZPONTJAKÉNT MŰKÖDJÜNK

A Széchenyi István Egyetem kiemelt feladatának tekinti az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a gazdaság összekapcsolását. Emellett az egyetem több területen is stratégiai fejlesztéseket végez, annak érdekében, hogy az egyetem hallgatói versenyképes tudás birtokába jussanak. Hogy mit jelent mindez arról Prof. Dr. Friedler Ferenccel az egyetem rektorával beszélgettünk.

Az Ön eddigi élete a kutatásról, az innovációról szólt. Hogyan éli meg személyesen, hogy a technológiai fejlődés ma minden eddiginél gyorsabb, és most már valóban mindent átsző?

Mivel öngerjesztő folyamatról van szó, a gyorsulás természetes, de a külső szemlélőnek valóban óriási tempónak látszik. Kutatóként együtt mozgunk ezzel a folyamattal, így belülről nézve csak azt látjuk, hogy egyre újabb, érdekes feladatokkal találkozunk.

Különleges engedélyt kapott nemrég a Széchenyi István Egyetem, Európában első felsőoktatási intézményként saját felhatalmazással végezhet drónműveleteket. Mihez volt erre szükség, és hogyan képzeljük el a hétköznapokban ezt a tevékenységet? Milyen hasonló jelentőségű kutatások zajlottak az egyetemen a közelmúltban, mely eredményekre büszke?

Egyetemünk a drónfejlesztések meghatározó magyarországi szereplője. E tevékenységeink során gyakran van szükség drónok reptetésére, amihez korábban minden egyes alkalommal hatósági engedélyt kellett kérni, most viszont már saját hatáskörben engedélyezhetjük ezeket a műveleteket. Mindez nagymértékben növeli a hatékonyságot, miközben biztosítja a szabályozási és repülésbiztonsági követelményeknek való megfelelést. Intézményünk természetesen nemcsak a drónok kutatásában, hanem az autonóm közlekedési rendszereken át a precíziós gazdálkodásig számos területen folytat kutatásokat.

A jövő a fiatalok kezében van. Milyennek látja a mai egyetemistákat, mennyire elkötelezettek, felelősségteljesek és kreatívak, ami a kihívásokra adandó válaszaikat illeti?

Könnyű lenne azt mondani, hogy bezzeg régen jobb volt, de nincs értelme, és nem is igaz. Mindig voltak kiválóságok, mint ahogy most is vannak. Fontos tudni azonban, hogy mindig az erősödik, amit keresünk. Mi a jókat keressük, és meg is találjuk. Rájuk építjük a képzéseinket, valamint később a kutatásainkat és fejlesztéseinket. Kiváló hallgatóink sikere további jó hallgatókat vonz.

Mennyire szükségszerű, hogy az oktatási és a gazdasági szektor szorosra fűzze a kapcsolatát? Milyen területeken viszi előre ez a fejlődést?

Két egymásra utalt rendszerről van szó, nem is képzelhető el egyikük hatékonysága és magas minősége sem a másikkal való szoros kapcsolat nélkül. A Széchenyi István Egyetem – hagyományai alapján – kutatásaival és fejlesztéseivel a gyakorlati alkalmazásokat, és így a gazdasági fejlődést szolgálja.

Mit gondol, milyen mértékben alakul át az egyetemi képzés a mesterséges intelligencia térnyerésének hatására? Miben nyilvánul meg ez a folyamat?

A mesterséges intelligencia – leegyszerűsítve – a korábbi ismeretek hatékony és szisztematikus kezelését jelenti. A világ további fejlődését szolgáló új ismeretek a természetes és a mesterséges intelligencia együttműködéséből származhatnak. Ugyanez érvényes az oktatási rendszerek fejlesztésére. A legkorszerűbb eszközök alkalmazása mellett – amihez mások is ugyanúgy hozzáférnek – a saját képességeinkre kell hagyatkozni, így erősíthetjük nemzetközi pozícióinkat.

Hogyan látja, milyen jövő előtt áll a nyugat-dunántúli régió, amelynek gazdaságát oly nagy mértékben meghatározza a járműipari függőség?

A „függőség” helyett „lehetőséget” használnék. A járműiparnak integráló szerepe van, ami azt jelenti, hogy széles szakmai és gazdasági területet fed le, illetve minden kapcsolódó terület fejlesztését közvetlenül motiválja és igényli. Emellett globális jelentősége miatt garantálja a mindenkori versenyképességet. Persze a járműipar is függ globális gazdasági folyamatoktól, ezért további integráló típusú termelőrendszerek megjelenése a régióban erősítheti a helyi gazdaságot.


Azt mondják, a leghatékonyabb stratégia a problémák megoldásakor az összefogás, együttműködés. Milyennek látja az egyetemek, kutató-fejlesztő központok kapcsolatát? Konkurálnak egymással, vagy keresik a közös célokat?

Egymást átfedő tevékenységi profillal rendelkező szervezetek esetében az a legjobb, ha a konkurencia és az együttműködés észszerű módon egyszerre van jelen. Ezek megfelelő aránya a partnerek versenyképességét szolgálja. Egy jól strukturált egyetem önmagában is kiváló kutatási és fejlesztési ökoszisztémát alkot. Egy felsőoktatási intézmény rendelkezhet minden olyan személyi, szervezeti és technikai erőforrással, amely a színvonalas oktatáshoz, kutatáshoz és fejlesztéshez szükséges. Ezeken a területeken akkor lehet világszínvonalú, ha az oktatás, a kutatás és a fejlesztés a saját céljainak megfelelő szervezeti formában működik. Például a Széchenyi István Egyetemen a járműipari kutatások és fejlesztések az erre a célra létrehozott Járműipari Kutatóközpont koordinálásában folynak, úgy, hogy az intézmény teljes szakmai erőforrása rendelkezésre áll. Ez a professzionális környezet a siker garanciája. Együttműködésünk kutatóközpontokkal speciális tudományos ismeretek közös hasznosítását jelenti a közös érdekek mentén.

Már nemcsak trend az „okosmegoldások” alkalmazása, hanem maga a praktikus hétköznapi élet. Ezek elvei jórészt matematikai törvényszerűségek. Nem érzi úgy, hogy ezzel a matematika tudományának presztízse is megnőtt?

A matematika tudománya Magyarországon szakmai körökben és a hétköznapokban is mindig elismert volt, köszönhetően korábbi és mostani kutatóink eredményeinek. A mai, globálisan integrált korban – ahol szinte minden mindennel összefügg – csak jól megalapozott matematikai modellekkel lehet bonyolult világunkat stabil működésben tartani, különben egy helyi zavar globális zűrzavarrá válhat. Például országokra kiterjedő áramszünet következhet be egy erőmű meghibásodása miatt. Nem hiszem, hogy ezzel a matematika presztízse emelkedne, inkább a fordítottja következne be, ha az említett rendszermodellek nem működnének.

Mennyire használja jól vagy rosszul a széles társadalom a rendelkezésünkre álló újításokat? Milyen előnyei, illetve veszélyei vannak annak, hogy a tudás kilépett az elefántcsonttoronyból, és közkincs lett?

A versenyképesség megkívánja a legújabb és legkorszerűbb tudás hasznosítását, itt nincs választási lehetőségünk. Persze mindig van veszély egy új eszközhöz való hozzáférésben. Például egy 3D-nyomtatóval bárki előállíthat olyan tárgyat, amit csak engedéllyel lehetne birtokolni. A veszélyek kezelését azonban nem a tudás korlátozásával kell megoldani.

Csillapíthatatlan technikai éhség és ellenállás – egyszerre van jelen a társadalomban ez a két attitűd az automatizálással, az AI-rendszerek elterjedésével kapcsolatban. Ön hogy látja, melyik oldalra billen a mérleg?

A technikai fejlődéssel szemben a kezdetektől fogva volt ellenállás, de ez mindig ideiglenes és erőtlen. Ez most sem lesz másként, mert a technikai fejlődés összességében a jobb életet, a kényelmet vagy a szórakoztatást szolgálja.

Miért fontos a fenntarthatósági célok megjelenítése az intézmény működésében? Hogyan tudja egy egyetem ennek a kultúráját terjeszteni? Mik az SZE tapasztalatai ezzel kapcsolatban?

A Széchenyi István Egyetem fontos feladatának tekinti a fenntarthatóság szempontjainak érvényesítését valamennyi működési területén – ez vonatkozik az épületeinkre is. A fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásainknál a szempontok teljességére törekszünk, mert könnyen lehet fenntarthatónak minősíteni valamit, ha térben vagy időben szűkítjük a vizsgálat körét. Például egy szélerőmű fenntarthatóbbnak tűnik, ha nem vesszük figyelembe az alapban lévő ezer köbméter betont, az újra nem hasznosítható széllapátokat vagy az időjárástól való függőség energiatárolási igényét. Ez a teljességre való törekvés új kutatási témákat generál, ami kiváló lehetőséget nyújt nemzetközi tudományos együttműködésekre.

Mennyire vagyunk érzékenyek a globális problémákra? Nem tolódik-e túlságosan magasra az ingerküszöbünk, amikor a mindennapjainkat tölti ki az erről szóló diskurzus? Mi ebben a tudomány, az oktatás felelőssége?

Nem könnyű meghatározni egy jelenség globális hatását térben és időben, ezért gyakran túl- vagy éppen alulértékelik. A tudomány felelőssége a reális értékelés, szemben a média esetleges szenzációkeresésével.

Miért érdemes egy fiatalnak a Pannon Egyetemen továbbtanulnia? „Menő” tud lenni egy egyetem? Amennyiben igen, akkor mitől?

Mint minden intézmény, mi is hivatkozhatunk képzési programjainkra, korszerű infrastruktúránkra, kiváló oktatóinkra, a barátságos környezetre. Ennél azonban többről van szó. A diploma megszerzésén túl sikeres szakmai pálya alapjait biztosítjuk minden hallgatónknak. Ennek fontos eleme a teammunka, hiszen a mai világ fő problémáin nem „emberhalmazok”, hanem csapatok dolgoznak. Ennek a sikerét jól igazolja hallgatói csapataink nemzetközi szereplése. Így például Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén egyetemünk hallgatói csapata tavaly harmadszor nyert világcsúccsal a saját maguk által tervezett és épített járművükkel.

Hol látná szívesen az Egyetemet 5, 10, 15 év múlva?

Egyszerű válasz lehetne az, ha valamilyen rangsorban való szereplést adnánk meg. Ennél azonban fontosabb, hogy hallgatóink sikeresek legyenek saját szakmai és személyes céljaik elérésében a nálunk megszerzett ismeretek alapján. Ehhez természetesen szükség lesz arra, hogy fontos kutatási területek nemzetközi központjaként működjünk.

Kovács Károly

Fotók:
Adorján András, Májer Csaba József
Korcz Miklós Máté, Miklós Balázs

HANKÓ BALÁZS: MAGYARORSZÁG JELENTI A JÖVŐT

MAGYARORSZÁG JELENTI A JÖVŐT

NINCS JOBB HELY MAGYARORSZÁGNÁL

Erasmus, Pannónia Ösztöndíjprogram, felsőoktatási modellváltás, HUN-REN…mind komoly kérdéseket vetnek fel, vitákat váltanak ki. Mi a valóság mindezekkel kapcsolatban?  Mi lehet a szakképzés és a felsőoktatás jövője?

A kérdésekről Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel beszélgettünk.

Milyen konkrét intézkedésekkel támogatja a kormány az innováció és a fenntarthatóság integrációját a felsőoktatási intézményekben?

A világ változik. Ez a változás pedig gyors és mélyreható. Magyarországon abból indulunk ki, hogy ez most egy történelmi lehetőség, amivel élnünk kell. Élni pedig akkor tudunk vele, ha az innovációra támaszkodva egy versenyképességi fordulatot hajtunk végre. Ráadásul most nem elég csak saját magunkra gondolnunk, Európát is ki kell zökkentenünk abból a kátyúból, amelyben megrekedt. Az adatok önmagukért beszélnek. Míg 1995-ben Európa az Egyesült Államok termelékenységi hatékonyságának 95 százalékán állt, mára 80 százalékra esett vissza. Az 50 legnagyobb innováló technológiai cég közül csupán négy van az Európai Unióban (EU). Az innovációt szerető kockázati tőkének alig öt százaléka található meg Európában, miközben ez az arány az Egyesült Államokban 52 százalék, Kínában pedig 40 százalék. Az EU tudományos teljesítménye pedig 25 százalékról 18 százalékra esett vissza. Sokkoló számok.

Van azonban egy végvár, amely tartja magát. Magyarország innovációs teljesítménye 2019 óta folyamatosan fejlődik. Innovációs eredményeinket javítjuk, a magyar teljesítmény 2,1 százalékponttal növekedett a 2023-as eredményhez képest is. Célunk, hogy Európa újra versenyképes legyen és ebben a magyar modell, a magyar innováció, a magyar kutatás megújítása példát adhat. Rajtunk nem fog tehát múlni a siker.

Ha már konkrétumok, melyek a legfontosabb elemei a megújulásnak?

Az egyik legjelentősebb lépés az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat megújítása volt, amely 2023 szeptemberétől Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) néven működik. Új, átláthatóbb irányítási és teljesítményorientált finanszírozási struktúrát vezettünk be és növeltük a kutatóintézet-hálózat költségvetési támogatását. A HUN-REN az új stratégiai elvek mentén újrapozícionálja a magyar tudományt a nemzetközi térben is. Világszínvonalú kutatókat, kutatócsoportokat vonz be a magyar innovációs ökoszisztémába, jelentősen növelve ezzel a hazai kutatás minőségét. Cél, hogy a kutatók szorosabb együttműködést építsenek ki az egyetemekkel, valamint a vállalati szférával. Létrehoztuk 2024-ben a hét főből álló Kutatási Kiválósági Tanácsot, amelynek elnöki posztjára a Nobel-díjas Krausz Ferencet kértük fel, aki a folyamatot elindította és a Tanács vezetését átadta Domokos Péter professzor úrnak. Velük építjük tovább a magyar tudomány ,,aranycsapatát”.

Elindítottuk a Bajnokok hazahívása (Research Grant Hungary) programot, hogy a külföldön dolgozó kiváló magyar tudósok itthon folytassák világszínvonalú kutatásaikat. Ez is azt a célt szolgálja, hogy megújítsuk a tudományos aktivitást, és növeljük Magyarország, illetve Európa versenyképességét.Egy új szintet fog jelenteni, hogy Krausz professzor úr vezetésével létrehozunk egy élvonal alapítványt, amelyben a tehetséggondozás és a kiváló kutatók alkotnak majd egy csapatot. A gazdasági versenyképességünk növelése érdekében 2023-ban életre hívtuk a Neumann János Programot, amellyel összekapcsoltuk az egyetemeket, a kutatóhelyeket és a gazdaságot. A Program kiemelt célkitűzése a kutatók-fejlesztők létszámának, a szabadalmak számának, valamint a kis- és középvállalkozások innovációs potenciáljának növelése. Célunk, hogy 2030-ra Európa 10 leginnovatívabb országa közé kerüljünk.

Milyen további lépéseket tehetünk a magyar egyetemek Erasmus- és Horizont-programokból való kizárásának megszüntetése érdekében?

Brüsszel a politikai nyomásgyakorlás céljával akarja ellehetetleníteni a magyar diákokat, akik az Európai Unió által – úgy tűnik, hogy csak látszólagosan – biztosított alapjogokkal szerettek volna élni. Ezt nemrég az Európai Uniós nagykövetségeknek is bemutattuk. Az az álláspontunk, hogy jogsértő, diszkriminatív és méltánytalan, hogy több százezer hallgatót, oktatót és kutatót kizártak olyan uniós finanszírozású programokból, mint az Erasmus+ és Horizont. Ezzel a lépésével és a magyar törvényt elutasító döntésével az uniós bizottság átlépett egy határt: visszaélt a hatalmával. Fontos rögzítenünk, hogy a felsőoktatás nemzeti hatáskör, és ennek ellenére teszik mindezt! Az egyetemek határozottan felléptek a döntés ellen, hat intézményünk 2023 márciusában az Európai Unió Bíróságához fordult.  A magyar kormány szintén az Európai Unió Bíróságán támadta meg az Európai Bizottság azon 2024. december 16-i határozatát, amely szerint a magyar jogszabály nem kezeli megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban felvetődő összeférhetetlenségi kockázatokat.

Mostanra eljutottunk odáig, hogy az Európai Bizottság már azt is meg akarja megmondani, hogy ki és mennyi ideig lehet a magyar egyetemek rektora, vagy más akadémiai vezetője.  Az „autonómia” jegyében ki akarják zárni az egyetemet fenntartó kuratóriumokból a rektorokat, egyetemi professzorokat és mindenféle külső civil szervezetre bíznák, hogy kik lehetnek kuratóriumi tagok.Mi több minden döntés esetében a nemzeti, politikai, vallási hovatartozást is vizsgálni akarja Brüsszel. Azaz Brüsszel a hazaszeretetet akarja összeférhetetlenné tenni.

Miként halad a Pannónia Ösztöndíjprogram?

Ma már bátran kijelenthetjük, fényévekkel jobb a Pannónia Ösztöndíjprogram, mint az Erasmus. A magyar elmét, a magyar tehetséget nem lehet bezárni. Nemzeti kormányként ezért az egész világra nyitottunk a Pannónia Programmal, amelyben rögtön az első félévben 3042-en vettek részt, a tavaszi félévben pedig 5000-rrel övekszik majd a résztvevők száma.

A diákok eddig 735 ezer tanórát hallgattak végig, összesen 205 ezer napot, azaz 561 évet töltöttek külföldön. Az ösztöndíjasok összesen közel 11 millió kilométert tettek meg eddig, ami azt jelenti, hogy 271-szer körbejárták a Földet. A programmal nemcsak az EU tagállamaiba jutottak el: az Egyesült Államokban 62-en voltak, Japánban 31-en, Dél-Koreában 20-an, az Egyesült Királyságban pedig 45-en töltötték ösztöndíjukat.

Várható-e, hogy rövidtávon visszatérhetünk az Erasmus-ba is?

Mi nem adjuk fel, addig küzdünk, míg érvényt nem szerzünk a magyar diákok igazának és jogainak!

Sok kritika érte az egyetemi modellváltást. Mivel győzné meg a kétkedőket, kritikusokat?

A kritikák már a múlté, az eredmények elhomályosítják azokat. Egyetemeink megújultak, egy új időszámításba kezdtek, amelyet több tény is bizonyít. Soha nem érdeklődtek még ennyien az egyetemek iránt, ráadásul minden második jelentkező vidéki egyetemet céloz meg.Emellett beszédes adat az is, hogy az egyetemisták 15 százaléka nemzetközi hallgató. A nemzetközi rangsorokban is jövünk előre. A két legelismertebb nemzetközi rangsorban (Times Higher Education World University Rankings és Quacquarelli Symonds World University Rankings) már 12 magyar felsőoktatási intézményt jegyeznek világszínvonalúként.

Néhány évvel ezelőtt még csupán 7, majd 9, 2022-től pedig már 12 magyar intézmény szerepel a világ top 5 százalékában. És nincs megállás, céljaink világosak: 2030-ra legyen magyar felsőoktatási intézmény Európa, és a világ 100 legjobb egyeteme között. Az új működési és fejlesztési struktúrának hála jó úton vagyunk ehhez. Az elmúlt évek során megdupláztuk a legkiválóbb nemzetközi lapokban a publikációk számát, megdupláztuk a kutatási, innovációs bevételeket és a szabadalmak számát. Azaz: jó az irány.

Hogyan befolyásolja a modellváltás a felsőoktatási intézmények autonómiáját és nemzetközi versenyképességét? Hogyan biztosítható, hogy a modellváltás során az oktatás minősége és a kutatási tevékenységek színvonala tovább javuljon?

A  megújult egyetemeink sikerének kulcsa az, hogy az intézményekben autonómia van, kiszámíthatóan, rugalmasan, a gazdasági szereplőkkel együttműködve dolgoznak, így növelve a magyar fiatalok képzésének színvonalát. Az új struktúrának köszönhetően sikeresebben képesek megfelelni az új kihívásoknak is. Ezt bizonyítják a már említett nemzetközi rangsorok is. A magyar felsőoktatás népszerűségét igazolják vissza a hallgatói jelentkezések is. Hozzáférhetőségi fordulat valósult meg ugyanis, már harmadik éve 120 ezer fő felett van a jelentkezők száma, idén pedig közel 130 ezren nyújtották be jelentkezésüket. Dupláztuk a munka mellett egyetemet választók számát, és 50%-kal nőtt a hátrányos helyzetből jelentkezők száma is. Ezzel 13 éves rekord dőlt meg. És a megújult egyetemeink vannak olyan erőben, hogy újabb rekordokat döntsenek meg.

Milyen intézkedésekkel erősíthetjük, emelhetjük a magyar egyetemek nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyezését? Hol tartunk most és melyek a távlati tervek e tekintetben?

A magyar felsőoktatásban 2020-tól versenyképességi fordulat valósult meg. A magyar egyetemek az egyre erősödő nemzetközi versenyben is egyre jobban teljesítenek, ahogyan már említettem, a kiemelkedő nemzetközi egyetemi rangsorok szerint Magyarországon jelenleg összesen 12 „elitligás egyetem” van, közülük öt intézmény jelentősen előrelépett. Három egyetemünk bekerült a legjobb 600 közé, azaz a legjobb 2 százalékba: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem. Külön érdemes kiemelni, hogy a Debreceni Egyetem és az ELTE 100 helyezést lépett előre! Örömteli, hogy a legjobb 800 egyetem között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett már ott van a Pécsi Tudományegyetem is.

További hat megújult egyetem a brüsszeli blokkolás ellenére, az erősödő nemzetközi versenyben megtartotta helyét a legjobb 1400 között! Azaz büszkén mondhatjuk, hogy a magyar modell működik. A siker pedig annak köszönhető, hogy megállapodtunk az egyetemekkel. Meghatároztuk azokat a teljesítménycélokat, amelyek a versenyképességüket garantálják. Erről szólnak a teljesítményfinanszírozási szerződések, ehhez igazodnak. És látszik, hogy ha az egyetemek autonóm módon, világos és kiszámítható, többéves programok mentén dolgozhatnak, akkor képesek a kimagasló teljesítményre!

Milyen szerepet játszanak a felsőoktatási intézmények a fenntarthatósági célok elérésében, és hogyan ösztönzik a hallgatókat a környezettudatos gondolkodásra? Hogyan ösztönzik a felsőoktatási intézményeket a fenntartható technológiák és megoldások kutatására és fejlesztésére?

A jövő zöld átállása elképzelhetetlen a tudásalapú megközelítés nélkül. Éppen ezért meggyőződésünk, hogy a fenntartható jövő egyik legfontosabb letéteményese a magyar felsőoktatás. Az egyetemek kulcsszereplői a fenntarthatósági célok megvalósításának. Nem csupán tudásközpontok, hanem olyan közösségek is, ahol a jövő generációi aktívan és tudatosnak tesznek azért, hogy jobb életünk legyen. Kiemelt célunk, hogy a diákok ne csak tanulják, hanem meg is éljék, mit jelent szeretni a hazát, óvni és gyarapítani természeti értékeit is. Ezért ösztönözzük az intézményeket arra, hogy fenntartató, zöld fejlesztésekbe kezdjenek és ebbe vonják be a fiatalokat minél nagyobb számban. Kormányzati szinten a fenntarthatóság beépült a felsőoktatási stratégiai tervezésbe. Támogatjuk azokat a kutatásokat és innovációs projekteket, amelyek fenntartható technológiák fejlesztésére irányulnak, különös tekintettel az energetika, a körforgásos gazdaság és a zöld infrastruktúra területeire. Ehhez pedig forrásokat is biztosítunk.

Hogyan segíti elő a szakképzés és a felsőoktatás közötti stratégiai partnerség a munkaerőhiány kezelését és a gazdaság igényeinek kielégítését?

Világviszonylatban is eredményes a magyar szakképzés, amely szakmát, hivatást, érettségit és karrierlehetőséget ad. A szakképzés lehetősége egyre ismertebb és népszerűbb. A nyolcadik osztály után 10-ből 6-an választják a szakképzést, cél, hogy ez az arány 2030-ra 7-re növekedjen. A cél elérhető, hiszen egy erős szövetségi háló segíti ennek a területnek a fejlődését. A szakképzés és a felsőoktatás közötti stratégiai partnerség mögött ott vannak a vállalatok, ha úgy tetszik az egész piac, ami egy óriási lehetőséget jelent elsősorban a diákoknak.

Az iskolapadból kikerülve ugyanis olyan készségekkel és kompetenciákkal rendelkeznek a fiatalok, amelyek a munkaerőpiacon elengedhetetlenül fontosak. Ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt kap a digitális készségek fejlesztése, mivel ezek elengedhetetlenek a 21. századi munkaerőpiacon.  A partnerség ékes példája az elmúlt években megújított 5 éves, úgynevezett okleveles technikus képzés. Ennek során a tanulók az együttműködő szakképzési és felsőoktatási intézmények közös, emelt szintű szakmai programja alapján szerezhetnek szakmát és érettségit, majd a legjobbak tanulmányaikat akár felvételi nélkül folytathatják az adott szakirányú egyetemen. Immár 159 közös képzési program van, amelyben az egyetem és a szakképző intézmény harmonizált tematikát alkalmaz.

A szakképzés ma már a műszaki és informatikai képzések területén a felsőoktatás előszobája. A technikumokból a fiatalok nemcsak érettségivel és szakmával lépnek ki, hanem akár kreditpontokkal is, amelyeket érvényesíthetnek az egyetemeken, mégpedig olyan stratégiai fontosságú területeken, mint az informatika, a műszaki, a mérnöki tudományok, az egészségtudomány vagy a vegyipar. A magyar gazdaság jövője – ha innen nézzük –biztosított.

Hogyan támogatja a kormány a szakképzésben részt vevő fiatalok innovációs tevékenységeit és vállalkozói készségeinek fejlesztését?

A tavalyi év a fejlesztések éve volt a szakképzésben. Elindítottuk a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programot, amelynek keretében 18 szakképzési centrum 31 oktatási intézményének 34 helyszínén valósítanak meg építési beruházásokat. Ezek között szerepel tanműhelyek fejlesztések, oktatási terek átalakítása, az épületek energetikai fejlesztése és a megújuló energiaforrások használatát biztosító rendszerek kiépítése. A beruházások hozzájárulnak a digitális és a zöld átálláshoz is.

A szakmák presztízse ugyan sokat emelkedett, de továbbra is úgy tűnik, hogy a szülők jelentős része továbbra is a gimnáziumi oktatás és a felsőoktatás irányába tereli a gyermekét, még akkor is, ha egyébként a képességek és tanulmányi eredmény ezt nem feltétlenül indokolná. Milyen ösztönzők, eszközök állnak rendelkezésre, hogy ez megváltozzon?

Az elmúlt években jelentős átalakításokat vezettünk be annak érdekében, hogy még több fiatal számára legyen vonzó és elérhető a szakma. Az ösztöndíjrendszer, a pályakezdési támogatás, a szakképzésből a felsőoktatásba vezető egyenes út mind azt a célt szolgálja, hogy a szakmai oktatás versenyképes alternatívát nyújtson. Sikerült, hiszen ma már bajnok a magyar szakképzés: az európai versenyen második, míg a világversenyben tizedik helyezést ért el a magyar csapat. Az új rendszer hatékonyságát igazolja az is, hogy egyre többen választják a technikumokat és a szakképző iskolákat. Az idei jelentkezési adatok alapján ismét az ötéves, érettségit és szakmát adó technikumok voltak a legnépszerűbbek a nyolcadik osztályt befejező általános iskolások körében.

A szakképzésben végzett fiatalok nemcsak gyorsabban találnak munkát, hanem magasabb jövedelemre is számíthatnak. Fontos előny a szakképzés megújult rendszere azok számára is, akik a későbbiekben a felsőoktatásban szeretnének tanulni. Ma már nincs szükség arra, hogy a fiatalok válasszanak a szakmai végzettség és a diploma között, hiszen a szakképzés egyenes utat biztosít a felsőoktatásba. Az utóbbi három évben több mint kétszeresére nőtt azoknak a száma, akik szakképzés után folytatják tanulmányaikat az egyetemeken.

Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik úgy gondolják, hogy itthon nem lehetséges érvényesülni, sikeresnek lenni, ehhez „nyugatra” kell menni, mert ott szebb és jobb jövő vár rájuk?

A jövőt ne keressék, hanem építsék. Erre pedig manapság itthon van a legtöbb lehetőség.  Magyarországon egyedülálló lehetőségek várják a fiatalokat, legyen szó karrierről, vagy családalapításról. Olyan tudást adunk, amellyel biztos megélhetést, karriert és szakmai megbecsülést lehet elérni. Olyan támogatásokat nyújtunk, amelyek valódi segítséget jelentenek a családalapításhoz. Itthon nem egy irányt, hanem lehetőségeket kínálunk a fiataloknak, hogy megéljék, megépítsék a saját útjukat. Egyszóval: most nincs jobb hely a világon Magyarországnál!

Kovács Károly

PROF. DR. ABONYI JÁNOS: NYITOTTSÁG, TISZTELET, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

NYITOTTSÁG, TISZTELET, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

A PANNON EGYETEM NEM CSAK TUDÁST AD – JÖVŐT ÉPÍT

Az oktatás minősége az egész nemzet jövőjét meghatározhatja. Melyek a legfontosabb elvek, melyek eldöntik, hogy gyermekeink, unokáink milyen jövőben fognak élni. Vannak-e örök érvényű értékek? Létezik-e biztos, legjobb út?

Interjú Prof. Dr. Abonyi Jánossal, a Pannon Egyetem rektorával.

Mikor érezte először, hogy az oktatás és a tudomány az Ön igazi hivatása?

Egyetemista koromban volt abban valami varázslatos, amikor az ember olyan dolgokkal kezd foglalkozni, amihez kezdetben alig ért, de idővel már a gondolkodásmódja része lesz, és alkotni is tud az adott, néha elvont elméleti eszköztárral. Ez az élmény azóta is meghatároz: a tudomány és az oktatás világában sosem vagyunk „készen”, mindig fejlődhetünk. Sőt, ha jól csináljuk, másokat is hozzásegíthetünk a saját felfedezéseikhez.

Milyen tulajdonságokra van szüksége egy jó rektornak? Hogyan kezeli a stresszt?

Egy rektornak egyszerre kell álmodozónak és két lábbal a földön járónak lennie. Fontos a stratégiai gondolkodás, az empátia, a kommunikáció, és egy jó adag türelem – nem csak mások, hanem néha saját magunk felé is. Ami a stresszt illeti, én triatlonnal vezetem le – a sportban megtanultam, hogyan osszam be az energiáimat, és hogy a legnagyobb kihívásokat is csak lépésről lépésre lehet megoldani. Az is sokat jelent, hogy tudom: egy kiváló csapat vesz körül az egyetemen, és minden kolléga, minden hallgató azért dolgozik, hogy a Pannon Egyetem és a régiónk előre jusson. És persze ott van a párom és a családom – ők a biztos pont, a társaságukban mindig feltöltődhetek.

Volt olyan mentor vagy példakép, aki meghatározó volt az Életében?

A legfontosabb tanítást talán nem egyetlen embertől kaptam, hanem mindenkitől, aki valaha körülvett. Figyelek, jegyzetelek – „lopok” egy kicsit mindenkitől. Tanáraimtól, akikből később kollégák lettek, hallgatóktól, akik tehetségükkel inspirálnak, ipari és gazdasági partnerektől, akiktől az élet gyakorlati oldalát tanulhatom. A sportbarátok is sok mindenre tanítanak: a rendszerességre, az egyensúly megtartására – és talán arra is, hogy az igazi fejlődés ott kezdődik, amikor szemesülünk határainkkal. Ezért keresem tudatosan azokat a helyzeteket, embereket és tudásterületeket, amelyekhez még nem értek – mert ott rejlik az új lehetőség.

Az oktatás és az értékek egymástól elválaszthatatlanok. Ön milyen értékeket tart a legfontosabbnak az egyéni életében és az oktatásban? Mi az Ön víziója?

A legfontosabb cél számomra – legyen szó egyetemi munkáról vagy személyes életről –, hogy a körülöttem lévő emberek életét valamilyen módon jobbá tegyem. Ezt akár nevezhetjük szeretetnek is: annak az igénynek, hogy azt adjuk a másiknak, amire valóban szüksége van. Ez viszont nem működik nyitottság, tisztelet és felelősségvállalás nélkül – egymás és a világunk iránt. Az oktatásban is ezt tartom kulcsfontosságúnak: nem csak tudást adni, hanem szemléletet formálni, lehetőséget teremteni. A Pannon Egyetem értékrendszere is ezt tükrözi: jövőálló tudás, fenntarthatóság, emberközpontúság. A cél, hogy felelősen gondolkodó, aktív értelmiségieket neveljünk – akik nem félnek kérdezni, gondolkodni, és jobbá tenni a világot

A verseny egyre nagyobb, kiélezettebb az oktatási piacon is. A diákok előtti tér és lehetőség szinte már végtelen. Mit tanácsolna egy fiatalnak, aki most választ egyetemet? Miért érdemes a Pannon Egyetemet választani? Mitől „menő” a Pannon Egyetem? Miben látja a Pannon Egyetem legnagyobb erősségét a hazai és nemzetközi felsőoktatási térben? Hogyan lehet ma egy egyetemet igazán „hallgatóbaráttá” tenni?

A Pannon Egyetem nem csak tudást ad – jövőt épít. Ez nem frázis: a képzéseink valóban a jövő kihívásaira készítenek fel, projektalapú oktatással, mesterséges intelligencia használatával, fenntarthatósági fókuszú kurzusokkal és nemzetközi lehetőségekkel. Itt minden hallgatónk megtalálhatja a saját útját – és segítséget is kap, hogy végig tudjon rajta menni. A célunk, hogy mindenki kihozza magából a legjobbat, akár a Tehetség Akadémia keretében, akár kutatásokban, akár startup programokban. A PE-n lehet EGYETEMISTA-nak lenni a szó legjobb értelmében: élményeket szerezni, közösségben tanulni, fejlődni. És hát valljuk be: az sem hátrány, hogy a Bakony és a Balaton találkozásánál vagy a szép zalai dombok között tanulhat az ember.

Sok statisztikát kimutatást láthatunk az egyetemek hazai és európai rangsoráról. Ön miként látja a magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetét a nemzetközi egyetemi rangsorok tükrében? Mit gondol, milyen irányba kellene fejlődnie az egyetemeknek, hogy versenyképesek maradjanak a globális oktatási piacon?

A globális verseny hatalmas, és ezt mi is érezzük, amikor nemzetközi hallgatókat szeretnénk toborozni, vagy együttműködéseket építünk. A magyar egyetemek közül több is megállja a helyét – és büszkék vagyunk arra, hogy a Pannon Egyetem is előkelő helyeken szerepel a különböző nemzetközi rangsorokban, például a QS vagy a Times Higher Education listákon tudományos kiválóság és fenntarthatósági teljesítmény tekintetében is. A versenyképesség fenntartásához azonban elengedhetetlen az innováció és a nemzetközi kapcsolatok erősítése. Bízom benne, hogy az uniós pályázati rendszer is hamarosan újra megnyílik teljeskörűen előttünk – addig is a Pannónia Ösztöndíjprogram és a HUrizont program lehetőségei sokat segítenek abban, hogy továbbra is értéket tudjunk adni nemzetközi szinten is.

Egy egyetem életének meghatározó részét képezik a más országokban működő egyetemekkel való kapcsolatok. Milyen nemzetközi együttműködésekkel büszkélkedhet a Pannon Egyetem? Ön hogyan látja az Erasmus, a Horizont, a Pannónia Ösztöndíjprogram program és az egyéb mobilitási lehetőségek jövőjét Magyarországon?

Kiemelkedő kutatóink együttműködéseit nehéz lenne teljes egészében felsorolni – de kiemelnék néhány mérföldkövet: Gazdaságtudományi Karunk ebben az évben megszerezte az AACSB akkreditációt, amellyel a világ elit üzleti iskolái közé tartozik. (Vegyész)mérnöki képzésünk pedig már évtzedek óta nemzetközileg akkreditált. Kiemelten fontosak számunkra a szomszédos országokkal kialakított programjaink – Nagykanizsán és Zalaegerszegen ezek nem csak oktatási, hanem gazdaságfejlesztési szempontból is stratégiai jelentőségűek. A jövőben szeretnénk nemzetközi partnerekkel közös képzéseket indítani – például a körforgásos gazdaság területén, amely egyre fontosabbá válik, és nemzetközi együttműködések alapja lehet. Hisszük abban, hogy a tudásnak nincsenek határai.

A fenntarthatóság sürgető kényszere életünk minden területet áthatja. Az egyetem a fenntarthatóság jegyében határozza meg magát. Mit jelent ez a gyakorlatban, és milyen konkrét lépéseket tett az intézmény ezen a területen? Milyen kutatások és fejlesztések zajlanak jelenleg a Pannon Egyetemen, amelyek a fenntarthatóságot és a zöld technológiákat érintik?

A fenntarthatóság a Pannon Egyetem múltjából, jelenéből és jövőképéből egyaránt szervesen következik. Az egyetem erős vegyipari gyökereire építve már évtizedekkel ezelőtt elindultak azok a kutatások, amelyek a hulladékból történő nyersanyag-visszanyerés lehetőségeit vizsgálták. Nem véletlen, hogy Magyarországon először nálunk indult környezetmérnök képzés is – és ez a szemlélet azóta csak tovább mélyült és bővült.

Napjainkban ez a tudás kiegészült a körforgásos gazdaság elveivel, olyan komoly ipari partnerekkel együttműködésben, mint a MOL, a MOHU vagy éppen a vízkezelés területén kiemelkedő cégek. Nagykanizsán például vízgazdálkodási és technológiai megoldásokon dolgozunk, míg másutt zöld kémiai, energetikai és anyagvisszanyerési kutatások zajlanak. Ezek nemcsak technológiai fejlesztések, hanem konkrét, iparban is alkalmazható innovációk.

A fenntarthatóság ugyanakkor nem csupán technikai kérdés – értékválasztás is. Ezért indítottunk olyan programokat, amelyek a szemléletformálást, a társadalmi fenntarthatóságot, az értékkutatásokat és az aktív hallgatói részvételt is támogatják. A Pannon Egyetem közössége nemcsak megérti, hanem formálja is a jövőt – egyre tudatosabban és felelőségteljesebben.

A mesterséges intelligencia is egyre nagyobb szerepet kap az oktatásban. Ön szerint hogyan lehet ezt hatékonyan és felelősségteljesen beépíteni az egyetemi képzésekbe?Mi a helyzet az etikus alkalmazás kérdésével?

A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen – különösen az oktatásban. A Pannon Egyetemen tudatosan építjük be az MI-t az oktatásba, a kutatásba és az adminisztratív folyamatainkba is. Több területen is alkalmazunk MI-alapú támogató megoldásokat – ezeket folyamatosan fejlesztjük, teszteljük, és bevonjuk a közösséget is az alakításukba.

Fontos számunkra, hogy az MI ne öncélú technológia legyen, hanem valódi segítség: tanulástámogatásban, adatfeldolgozásban, személyre szabott tartalmakban. Ugyanakkor az etikus alkalmazás kulcskérdés. Hallgatóinknak nemcsak az MI működését tanítjuk meg, hanem azt is, hogyan gondolkodjanak róla felelősen – legyen szó adatvédelemről, algoritmikus torzításról vagy emberi döntéshozatalról.  Mi azt szeretnénk, ha a mesterséges intelligencia nem elvenne az oktatás emberi oldalából, hanem éppen hogy teret adna annak, amiben igazán jók vagyunk: az együttgondolkodásban, a kreativitásban, az értékalapú döntésekben.

Továbbra is nagy probléma a fiatalok elvándorlása, hogy külföldi tanulmányaik befejezését követelne sokan nem térnek vissza Magyarországra. Hogyan lehet motiválni a hallgatókat arra, hogy az egyetem után itt maradjanak, visszatérjenek és megszerzett tudásukat Magyarországon kamatoztassák?

A fiatalok kíváncsisága és világlátása természetes – a kérdés inkább az, tudunk-e itthon is vonzó jövőképet kínálni. A Pannon Egyetemen erre törekszünk: jövőálló tudást adunk, miközben már a képzés során bevonjuk a hallgatókat a hazai gazdasági és társadalmi életbe – duális, kooperatív formákban. Fontos, hogy érezzék: van értelme itthon maradni, alkotni, családot alapítani.

A mai világban itthonról is lehet nemzetközi projektekben dolgozni – a döntés így már nem lemondás, hanem lehetőség. Mi pedig azon dolgozunk, hogy ez a lehetőség valóban élhető és vonzó legyen.

A felsőoktatás finanszírozása is mindig kritikus kérdés. Ön személyes álláspontja szerint milyen irányba kellene fejlődnie az egyetemek gazdálkodásának?

A modellváltásnak köszönhetően az egyetem ma már önállóan gazdálkodhat, ami nagy lehetőség, de komoly felelősség is. A Pannon Egyetemen szerencsés helyzetben vagyunk: stabil gazdasági alapokon állunk. Az egyetem vezetése és a fenntartó alapítvány közötti együttműködés példaértékű. Ez a biztonságos háttér lehetőséget ad arra, hogy hosszú távon gondolkodjunk – de mindig a közjót tartva szem előtt.

Az egyetem nem öncélú szervezet, hanem a társadalom szolgálatában áll. Ehhez azonban forrásokra van szükség: az oktatásban például elengedhetetlenek az állami ösztöndíjas helyek, hogy valóban hozzáférhető legyen a tudás. A kutatásban pedig célzott támogatásokra van szükség – úgy az alapkutatás, mint a gazdasági szereplőkkel való közös projektek terén.

Bízom benne, hogy kiváló oktató- és kutatómunkánkkal folyamatosan igazoljuk: a felsőoktatás jó befektetés – mind a kormányzat, mind a hallgatók, mind pedig az egész társadalom szempontjából.

Milyen szerepe van az egyetemnek a régió gazdasági és innovációs ökoszisztémájában? Látszik-e trend abban, hogy a hallgatók milyen szakterületeket választanak? Hogyan reagál erre az egyetem?

A Pannon Egyetem nemcsak oktatási intézmény, hanem a régió egyik legfontosabb tudásközpontja. Szoros kapcsolatban állunk a térség gazdasági, ipari és társadalmi szereplőivel – közösen gondolkodunk, közösen fejlesztünk. Zalaegerszegtől Nagykanizsáig jelen vagyunk olyan képzési központokkal, amelyek nemcsak a helyi munkaerőpiacot támogatják, hanem innovációs szempontból is irányt mutatnak.

A hallgatók érdeklődése is ezt tükrözi: egyre nagyobb az igény a mérnöki, informatikai, gazdasági, környezet- és fenntarthatósági területek iránt – mi pedig ezekre reagálunk új szakirányokkal, gyakorlatorientált képzésekkel és rugalmas tanulási formákkal. A Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ például példaértékű válasz egy új, globális kihívásra – de ugyanígy fontos a tesztmérnöki képzés, a digitalizációs programok vagy az ESG fókuszú gazdasági szakok is.

A célunk, hogy ne csak kövessük a trendeket, hanem formáljuk is őket – úgy, hogy közben a hallgatóink valós, helyben is hasznosítható tudást szerezzenek.

A fenntarthatóság sürgető kényszere életünk minden területet áthatja. Az egyetem a fenntarthatóság jegyében határozza meg magát. Mit jelent ez a gyakorlatban, és milyen konkrét lépéseket tett az intézmény ezen a területen? Milyen zöld innovációk vannak, és milyeneket terveznek az egyetem campusán? Hogyan lehet a hallgatókat és az oktatókat is még inkább bevonni a fenntarthatósági célok elérésébe?

Jelenleg is zajlik egy nagyon tudatos, dinamikus infrastruktúra-fejlesztési folyamat a Pannon Egyetemen, köszönhetően Csillag Zsolt kancellár úr átgondolt stratégiájának. A veszprémi Egyetem utcai kampusz már megújult, és bízom benne, hogy a következő években valamennyi városunkban modernizálhatjuk a campusainkat. A cél világos: teljesen elhagyni a gázt, és napelemekre, villamos energiára, hőszivattyús rendszerekre építeni a működést – valódi zöld egyetemmé válni. Emellett szeretnénk a hallgatókat és oktatókat is aktívan bevonni: fenntarthatósági kihívások, versenyek, közösségi ötletelés és akciók révén. A zalaegerszegi kampusz élenjáróan bizonyítja, az egyetem épületei és parkjai nemcsak tanulási helyszínek, hanem mintaprojektek – hiteles mutatják, hogyan lehet és kell fenntarthatóan működni.

Milyen kutatások és fejlesztések zajlanak jelenleg a Pannon Egyetemen, amelyek a fenntarthatóságot és a zöld technológiákat érintik? Miként tudják az egyetemek példát mutatni a fenntarthatóság terén a társadalom számára? Mennyire van jelen az egyetem oktatási és kutatási tevékenységében a körforgásos gazdaság elve?

Nálunk a fenntarthatóság nem csak egy tantárgy – hanem minden képzésbe és minden rendezvénybe beépül. Akár az óvodapedagógiát, akár a vegyészmérnöki vagy informatikai szakokat nézzük, mindenhol megjelenik a fenntarthatóság elve, legyen szó környezetgazdálkodásról, ESG szemléletről, vagy újrahasznosításról. Különösen büszkék vagyunk a SolarBoat versenyünkre, ahol a hallgatók nemcsak egy innovatív zöld technológát alkalmaznak (napelemmel hajtott hajót építenek), de megtanulnak csapatokban dolgozni. Emellett a Nagykanizsai Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ kiemelkedő példa: egyedi képzéseket, szaktudást kínál, kiváló kutatókkal és olyan gondolkodásmóddal, amelyre ma már minden vállalatnak és közösségnek szüksége van. Ez a tudás nemcsak tudományos, hanem gazdasági és társadalmi érték is – egyfajta új alap, amire építkezni lehet.

Zárásaként ismét néhány személyes kérdés. Ha egyetlen tanácsot adhatna egy most kezdő egyetemi hallgatónak, mi lenne az?

Ne féljetek! Tudom, hogy világunk tele van kihívásokkal, klímaszorongással, bizonytalansággal. De hiszek abban, amit Ferenc pápa a Laudato Si’-ben is hangsúlyoz: van elég kreativitás, erő és szeretet a világban ahhoz, hogy változtassunk. Merjenek kérdezni, hibázni, próbálkozni – mert ebből születik az igazi tudás. A Pannon Egyetem egy szeretetteljes, támogató közeg, ahol biztos alapot kapnak. Olyan útravalót, amire a személyes életetekben és a fenntarthatóság, gazdaság komplex problémáinak kezelésében is támaszkodhatnak.

Ön elkötelezett pedagógus, de ha mégis más pályát választott volna, mi lett volna az?

Nem tudom elképzelni, hogy más pályára mentem volna. Más ember lennék, ha mással foglalkoznék. Már gyerekként is vonzott a tudomány és a gondolatok, élmények sokfélesége. Azt hiszem, ez a nyitottság határozta meg, hogy végül a tudomány és az oktatás világában találtam meg magam. Itt minden nap tanulhatok valami újat, emberekkel dolgozhatok, és közben olyan ügyekért tehetek, amelyekről az érezhetem, hogy tényleg fontosak.

Mit szeretne, hogy az emberek 20 év múlva miként emlékezzenek az Ön munkásságáról?

Ha rólam beszélnek húsz év múlva, valamit biztosan rosszul csináltam. Azt szeretném, hogy ne a személyem kerüljön fókuszba, hanem a közös eredményeink: a Pannon Egyetem sikerei, illetve az ezeket alkotó egyetemi polgárok (hallgatók és kollégák) személyes sikerei, azok a lehetőségek, amelyeket együtt hoztunk létre. Az egyetemista lét és az egyetem építése is egy közös alkotás. A  szerepem csak annyi, hogy a megfelelő pillanatokban segítsem a hallgatóim, a kollégáim és az egyetem kibontakozását.

 Kovács Károly

ÉLŐ NÖVÉNYEKKEL ZÖLDEBB JÖVŐT ÉPÍTÜNK

ÉLŐ NÖVÉNYEKKEL, ZÖLDEBB JÖVŐT ÉPÍTÜNK

EZ A TÚLÉLÉS STRATÉGIÁJA

Miért fontos a fenntartható, zöld építészet? Mi ennek a jelentősége? Mitől lesz valóban zöld és élhető?

Kérdéseinkre Kovács Dezső a Naste Bau Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt.

Városaink egyre sűrűbbé, forróbbá és szennyezettebbé válnak, és egyre többet hallani a „zöld építészet” és a „fenntartható építőipar” kifejezésekről. Mi a véleménye erről Önnek?

A valódi fenntarthatóság túlmutat az energiatakarékos gépészeten vagy az újrahasznosított építőanyagokon. A jövő zöld építőipara csak akkor lehet valóban zöld, ha élő növényi elemeket is integrál az épületekbe. Az élő növények megjelenése az építészetben nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egyre inkább létfontosságú válasz a városi kihívásokra. A zöldtetők, zöldhomlokzatok, belső udvarokba telepített fák és növényfalak aktívan hozzájárulnak a városi klíma javításához – csökkentik a hőmérsékletet, javítják a levegő minőségét, mérséklik a zajterhelést, csökkentik a hősziget-hatást, csapadékot tárolnak, és a pszichológiai közérzetet is javítják. Ez a túlélés stratégiája.

Igaz, hogy a növények természetes párásítóként is működnek, oxigént termelnek, és megkötik a port, valamint a levegőben szálló káros anyagokat?

Igen, sőt ennél is többről van szó. Képesek szabályozni például az esővíz lefolyását is, ezzel is csökkentve az áradások kockázatát. A biológiai sokféleség is profitál: a zöld épületek életteret biztosítanak méheknek, madaraknak és más városi élőlényeknek. Egy növénnyel beültetett homlokzat vagy tető nemcsak hűt, hanem szigetel is – így energiát takarítunk meg, és csökkentjük az épületek karbonlábnyomát. Eközben az emberek számára is mentális és fizikai előnyöket nyújt: bizonyított, hogy a zöld környezet javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és segíti a regenerálódást.

Tehát elmondhatjuk, hogy a zöld építészetnek a városok klímaváltozáshoz való alkalmazkodásában nagy jelentősége van?

Létfontosságú jelentősége van. A zöld felületek hűtik a környezetüket, csökkentik az árnyékolási igényt, javítják a vízháztartást, és elnyelik a szén-dioxidot. Városaink túléléséhez nem elég alkalmazkodni: aktívan alakítani kell a mikroklímát – és ebben a növények kulcsszereplők.

A növények integrálása az építőipari gyakorlatban számos kihívással is jár. Említene néhányat?

A legnagyobb kihívás az, hogy minden projekt esetében egyedi megoldást kell találni: más a teherbírási igény egy zöldtetőn, más a mikroklíma egy növényfallal borított homlokzaton. Emellett fontos az öntözőrendszerek, a csapadékvíz-kezelés és a megfelelő növényválasztás is. A technológia már adott – a kulcs a tudatos és integrált tervezés.

Ön miként látja, változik a megrendelői szemlélet a zöld megoldások irányába?

Határozottan igen. Egyre több beruházó ismeri fel, hogy a zöld beruházás nemcsak környezetvédelmi, hanem hosszú távon gazdasági előny is: alacsonyabb üzemeltetési költségek, jobb munkakörnyezet, magasabb ingatlanérték. A zöld ma már nem csupán trend, hanem érték is egyben.

A jövő generációjának nevelése, inspirálása kiemelten fontos kérdés. Hogyan lehet a gyermekeket és fiatalokat bevonni ebbe a szemléletváltásba?

Nagyon fontos, hogy a környezettudatos szemlélet már óvodás korban elkezdődjön. Ezért is különösen szívügyünk volt a nagykanizsai óvodaudvar projektünk. Ha a gyerekek természetes anyagokkal, fákkal, virágokkal és zöld környezettel találkoznak nap mint nap, felnőttként ez lesz számukra a természetes.

A növényekkel gazdagított városi tér miként humanizálja az építészetet. Miként jelenik ez meg a gyakorlatban.

Kiegyensúlyozza a beton és üveg dominanciáját, és visszahozza azt az emberléptékűséget, amely sok városból mára kiveszett. Nem véletlen, hogy a „biophilic design”, vagyis az élő természetes elemeket integráló tervezés világszerte trenddé vált. A zöld építészet lehetőséget ad arra, hogy újra kapcsolatba lépjünk a természettel, még a legsűrűbben beépített városi környezetben is. Ez a kapcsolat pedig nem luxus, hanem jövőnk egyik alapfeltétele. A valóban fenntartható városok nem szürkék – hanem zöldek. És ennek a zöldnek nemcsak a gondolkodásban, hanem a falakon, tetőkön és udvarokon is láthatónak kell lennie.

Sok tekintetben igaz, hogy minél inkább a helyi közösség hoz döntéseket fontos ügyekben, annál jobb eredmény születhet. Mennyire számít a zöld építészetben a regionális, helyi viszonyokra reagáló megközelítés?

Nagyon is! Nincs „egy kaptafára” készülő zöld építészet. A helyi klíma, talajviszonyok, őshonos növényzet, a településszerkezet mind befolyásolják, hogyan lehet a növényeket jól és fenntarthatóan integrálni. Mi mindig a rendelkezésünkre álló legmagasabb szakmai színvonalon és az adott hely adottságaira szabjuk a megoldásainkat.

Mindezek megjelenése tekintetében milyen nemzetközi és hazai követendő példát találunk? Említene néhányat?

A világ egyik legismertebb zöldhomlokzatú lakótornya a milánói „Függőleges Erdő” (Bosco Verticale), amely 20 000 növénnyel és több mint 700 fával gazdagítja az épített környezetet. Nem csupán CO2-t köt meg, hanem zajszűrőként és párásítóként is funkcionál. A projekt sikere után számos más nagyváros is saját „zöld torony” terveken dolgozik – egy város, ami visszaad a természetnek.

Megemlíteném a Kö-Bogen II irodaházat Düsseldorfban. Az irodaház Európa legnagyobb zöld homlokzatával büszkélkedhet: 8 km hosszan futó sövénnyel borított falai évente 8 tonna szén-dioxidot képesek megkötni. A látványos homlokzat egyszerre innovatív klímavédelmi eszköz és marketingértékű arculati elem.

Szintén jó példa Szingapúr, ahol a városfejlesztési stratégiák központi eleme a természetes és épített terek ötvözése. Az Oasia Hotel Downtown zöldhomlokzata vagy a Parkroyal on Pickering függőkertjei a magasépítészet és az ökológiai tervezés találkozását testesítik meg – inspirációként szolgálva a világ minden táján.

Természetesen itthon is találunk nagyszerű példákat, mint a Pannonhalmi Bencés Főapátság Gyógynövénykert és Látogatóközpont. A Pannonhalmán található látogatóközpont nemcsak a környezettudatos anyaghasználat miatt emelkedik ki: a zöldtetős kialakítás és a környezethez illeszkedő növénytelepítés az építményt szinte „beleolvasztja” a tájba. Itt a természet nemcsak környezet, hanem alkotótárs is. További jó példa a BudaPart lakónegyed is. A városi léptékű fejlesztés során figyelembe vették a természetes vízfelületeket, zöldsávokat és a városi hősziget-hatás csökkentését célzó beavatkozásokat. A parkok és zöldhomlokzatok stratégiai elhelyezése nem csupán dekoráció, hanem ökológiai funkció is.

A hazai zöld építőipar egyik kiemelt szereplőjeként, saját munkáik közül milyen projekteket, jó példákat említene?

Vállalatunk az elmúlt években több olyan projektet is megvalósított, amelyek véleményem szerint példaként szolgálhatnak a zöld építőipar hazai fejlődésére.

Társaságunk egyik kiemelkedő munkája Ajka városában az esőkertek létrehozása volt. A projekt során intenzív zöldfelületeket alakítottunk ki, amelyek nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem az esővíz-visszatartással és a mikroklíma kedvező alakításával is hozzájárulnak a zöldfelületek fenntarthatóságához. A tájba illesztett őshonos növényfajok kedveznek a rovarvilágnak, miközben természetközelibbé teszik a parkot.

Szívesen említem meg egy zalaegerszegi minibölcsőde felújítását is, amelynek során homlokzati rendszert integráltunk, valamint kúszónövényekkel befuttatott pergolás szerkezetet építettünk, amely a nyári hónapokban természetes árnyékolóként szolgál. A rendszer nem igényel külön öntözést, mivel a csapadékvíz visszagyűjtését és szűrését is megoldottuk. A bölcsőde udvarán természetes anyagokból, árnyékot adó növényekkel és mini erdősávval kialakított játszóudvar kapott helyet, amely a gyerekek környezettudatosságának megalapozásában is fontos szerepet játszik. A kivitelezés során cél volt, hogy a beton dominanciája helyett a növények, a természetes árnyékolók és a Kneipp-ösvény kapjanak főszerepet.

Ön azt vallja, hogy a zöld építőipar új definíciója már nemcsak energiahatékony és környezetbarát technológiákról szól. Mit jelent ez pontosan?

Az épített környezet és a növényi világ összefonódása egy olyan városképet eredményezhet, ahol az élet minden szinten jelen van – a gyökerektől a tetőkertig. Ahogy a nemzetközi és hazai példák is mutatják, a valóban zöld építészet, melyben a növények hangsúlyosan megjelennek, nem csupán álom: megvalósítható, tervezhető és kivitelezhető.

Milyen jövőbeli irányokat lát a zöld építőiparban?

A jövő az integrációé: ahol a növények, az építészeti formák és a digitális technológiák együttműködnek. Ilyen lehet például a szenzorvezérelt zöldfalak, amelyek önállóan szabályozzák a páratartalmat vagy a vízellátást. De az igazi áttörést talán az jelenti majd, amikor minden új beruházásnál természetes lesz, hogy a zöld része az alapkoncepciónak – nem csak kiegészítésként. Ehhez azonban minden szereplő – a tervezők, a kivitelezők és a döntéshozók – közös szemléletváltására van szükség. Vállalatunk, a Naste Bau Kft. munkái azt mutatják, hogy a jövő már elkezdődött – és zöldbe borul.

Kovács Károly

 

PÉNZÜGYI FELELŐSSÉG A ZÖLD JÖVŐÉRT

PÉNZÜGYI FELELŐSSÉG A ZÖLD JÖVŐÉRT

A FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉS, A DIGITALIZÁCIÓ ÉS A TUDATOS ÜGYFÉLKISZOLGÁLÁS HÁRMASÁRA ÉPÍT AZ MBH BANK

Pénzügyekről, fenntarthatóságról, digitalizációról, és a pénzintézetek előtt álló kihívásokról kérdeztük Puskás Andrást az MBH Bank vezérigazgató-helyettesét

Kezdésként egy-két személyes kérdés. Miért pont a pénzügyi területet választotta? Ha visszagondol általános iskolai és középiskolai tanulmányai idejére, azon a pályán halad, amit akkor elgondolt magának?

A pénzügyi terület választása számomra a stabilitás, a strukturált gondolkodás és a társadalmi hatékonyság iránti érdeklődésből fakadt. Már fiatalon lenyűgözött, hogyan képes a pénzügyi rendszer összekapcsolni embereket, vállalkozásokat és ötleteket, miközben rendkívül összetett és dinamikus környezetben működik. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomám előtt is vonzott a gazdasági rendszerek logikája, és az, hogy a pénzügyeken keresztül kézzelfogható hatást lehet gyakorolni a gazdaságra.

Diákként nem feltétlenül egy konkrét pozíciót, például egy bank vezérigazgató-helyettesi székét láttam magam előtt, hanem egy olyan területet, ahol a stratégiai gondolkodás és a gyakorlati megvalósítás egyensúlyban van. Az, hogy ma az MBH Bank felsővezetésében dolgozom, részben összhangban van a korai elképzeléseimmel, de a konkrét út, amelyen idáig jutottam, sok váratlan fordulattal volt tele. A Pénzügyminisztériumban kezdődő pályám, majd a belvárosi alpolgármesteri szerepköröm városfejlesztési feladatai más perspektívát adtak, amelyek később a bankszektorban is hasznosnak bizonyultak.

A pénzügyi szektorban végül az Eximbanknál és a Budapest Banknál eltöltött évek során találtam meg azt a terepet, ahol a kockázatkezelés, az operáció és az ESG szempontok iránti elkötelezettségem igazán kibontakozhatott. Ma úgy látom, hogy a pénzügyi szektor választása lehetővé tette, hogy a rendszerszintű gondolkodásomat és a gyakorlati problémamegoldó képességemet egyaránt kamatoztassam, ami diákkori önmagam számára is vonzó lett volna.

Diákként, voltak inspiráló emberek az Ön életében, akik meghatározóak voltak a későbbi élete, pályafutása tekintetében? Mit tart eddigi legnagyobb szakmai sikerének?

Diákéveim alatt több olyan ember is inspirált, akik a kitartásukkal, tudásukkal vagy éppen emberi hozzáállásukkal nyomot hagytak bennem. Középiskolai matematika tanárom például nemcsak a logikus gondolkodást tanította meg, hanem azt is, hogy a komplex problémák megoldása türelmet és strukturált megközelítést igényel – ez a szemlélet később a pénzügyi szektorban is kulcsfontosságú lett. Egyetemi éveim alatt pedig egy professzorom, aki a közgazdaságtan gyakorlati alkalmazását hangsúlyozta, segített megértenem, hogy a számok mögött mindig emberek és történetek állnak. Ezek az inspirációk nem közvetlenül a bankszektorra irányítottak, hanem egy olyan gondolkodásmódot alakítottak ki, amely később a karrierem alapjává vált.

A legnagyobb szakmai sikeremnek azt tartom, hogy részese lehettem az MBH Bank létrejöttének, amely három jelentős pénzintézet – az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarékbank – fúziójával jött létre. Ez a folyamat nemcsak szakmai, hanem kulturális és technológiai szempontból is hatalmas kihívás volt, hiszen több mint 11 ezer munkavállaló és eltérő vállalati kultúrák összehangolását igényelte. Az, hogy ma egy egységes, piacvezető pozícióra törő bank részeként dolgozhatok, és hozzájárulhatok az ESG célok előmozdításához, valamint az önkormányzati szektor kiszolgálásának erősítéséhez, számomra óriási eredmény. Ez a siker nemcsak az én munkám, hanem egy elhivatott csapat közös erőfeszítésének gyümölcse.

Rátérve a szakmára, az MBH Bank nemrégiben kiadta fenntarthatósági jelentését. Emellett az MBH Bank második éve főtámogatója a GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia rendezvénynek. Melyek a jelentés legfontosabb megállapításai, miért fontos a fenntarthatóság a bank életében?

Az MBH Bank minden évben elkészíti és nyilvánosságra hozza Fenntarthatósági Jelentését, amelyben értékeljük az előző év során elért ESG eredményeket és mérföldköveket. Az MBH Bank fenntarthatósági stratégiája meghatározó szerepet játszik mindennapi működésünkben, amelyet a legutóbbi, 2023-as tevékenységünkről kiadott Fenntarthatósági Jelentésünk is alátámaszt.

Fontos eredményünk, és egyben kiemelt pontja a legutóbbi jelentésünknek, hogy elindítottuk a „Fenntartható Jövő Bankja” átfogó ESG keretprogramunkat, amelynek középpontjában a biodiverzitás védelme, a dekarbonizáció és a zöldhitelezés áll. Az MBH Banknál úgy gondoljuk, hogy stratégiai előnyt jelent a zöld átállás, amelyet üzleti tevékenységünk szerves részeként is kell értelmeznünk. . Hiszünk abban, hogy egy felelős vállalatnak nem csupán a pénzügyi eredményekre, hanem a társadalmi és környezeti hatásokra is figyelmet kell fordítania.

Szinte alig találunk már olyan szakmai cikket, értekezést, elemzést, mely ne érintené a fenntarthatóság kérdését. Melyek voltak a bank életében a legnagyobb fenntarthatósági kihívások és melyek a legfontosabb eredmények a bank indulásától kezdve mostanáig?

Ma már valóban elengedhetetlen, hogy a vállalatok integrálják működésükbe a fenntarthatósági szempontokat. Figyelemmel kísérve a nemzetközi szabályozásokat és kritériumokat, arra törekedtünk, hogy széleskörű ESG-tevékenységünket összehangoljuk és egy átlátható keretbe foglaljuk, ezért hoztuk létre a már említett ESG keretprogramunkat, a Fenntartható Jövő Bankját. Ennek jegyében számos programot indítottunk, többek között a hazai nemzeti parkok bevonásával, valamint fontos lépéseket tettünk a felelős szolgáltatásnyújtás érdekében. Emellett jelentős hangsúlyt fektettünk az ESG szemléletű edukációra a bank dolgozói körében, és a vállalati működés fenntarthatóbbá tételére.

Megszületett a Net Zero Banking projektünk, amelynek keretében nemcsak a saját és közvetett üvegházhatású gázkibocsátásunkat számoltuk ki, hanem a magyar tulajdonú bankok közül elsőként kívánjuk nyilvánosságra hozni a finanszírozott portfóliónk értékláncából származó közvetett szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét is. A Carbon Monitor kezdeményezés keretében weboldalunk karbonlábnyomát is számszerűsítettük. Az elmúlt évben tett erőfeszítéseinket több rangos nemzetközi ESG-minősítés is igazolja, például a Refinitiv-től kiváló B+ minősítést szereztünk, amely további inspirációt és erőt nyújt az idei terveinkhez.

A digitalizáció egyre inkább életünk minden területét átjárja. Az MBH Bank milyen stratégiát követ a digitalizáció terén, különös tekintettel a „Digital First” és „phygital” megközelítésekre? Mi a helyzet az adatbiztonsággal és az adatvédelemmel? Miként garantálható, hogy az ügyfél tényleg biztonságban legyen? Milyen hatással lesznek ezek a technológiák az ügyfélélményre?

Az MBH Banknál digitalizációs kérdésekkel nap mint nap foglalkozunk. Az, hogy milyen szinten alkalmazzuk a digitális lehetőségeket működésünkben, alapvető hatással van folyamataink hatékonyságára, az ügyfélélményre és összességében arra, hogy hogy mennyire tudunk gyorsan, rugalmasan és ügyfélközpontúan reagálni a folyamatosan változó piaci igényekre. Csak néhány példát említve, a régi tagbanki alkalmazások kiváltására 2024-ben élesítettük az egységes mobilapplikációnkat (MBH Bank App) és az a célunk, hogy 2025. Q1-től már csak ezen keresztül szolgáljuk ki ügyfeleinket. Ennek a folyamatnak is a végén járunk, mobilapplikációnkat használó ügyfeleink mintegy 99%-a már letöltötte és használja ezt az új applikációt.

Emellett jelentős fejlesztéseken ment keresztül a fióki ügyfélkiszolgálást támogató front-end megoldásunk is. A publikus felhőben futó front-end rendszerünk egyre több és több funkcióval könnyíti meg a mindennapi munkát a fiókokban. Itt az elsődleges célunk, hogy ennek fokozatos kiterjesztésével az ügyintézési feladatok egyszerűsítését emeljük új szintre. Az adatbiztonság ma az egyik legkritikusabb kérdés, hiszen a digitális térben folyamatosan nőnek a külső fenyegetések. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleinket rendszeresen tájékoztassuk és edukáljuk az adatvédelemről és a tudatos digitális viselkedésről. A bankon belül minden szükséges intézkedést megteszünk a védelem érdekében – technológiai, jogi és szervezeti szinten egyaránt. Folyamatosan fejlesztjük rendszereinket, hogy lépést tartsunk a kockázatokkal.

Hogyan értékeli a jelenlegi belföldi és európai pénzügyi-gazdasági helyzetet, és milyen hatással vannak ezek a trendek az MBH Bank működésére? Hogyan látja a magyar bankrendszer helyzetét a nemzetközi trendek fényében?

A 2024-es év a kihívások és az alkalmazkodás éve volt, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ennek ellenére a hazai bankrendszer stabil, jól reagált a globális kihívásokra, és megőrizte erős működési alapjait. Az MBH Bank 2024-ben rendkívül eredményes évet zárt: mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben jelentős növekedést értünk el a betét- és hitelállományban. Az elemzők szerint a 2025-ös kilátások kedvezőbbek gazdasági szempontból, mint a tavalyi évben – a gazdaság növekedési kilátások, a kamatkörnyezet enyhülése és a lassan, de növekvő beruházási kedv mind hozzájárulnak ehhez.

A zöld pénzügyi termékek is egyre inkább előtérbe kerülnek. Milyen termékeket és szolgáltatásokat kínál az MBH Bank az ügyfeleinek e-tekintetben?

Nap mint nap olyan pénzügyi konstrukciók létrehozására törekszünk, lakossági és vállalati oldalon egyaránt, amelyek támogatják ügyfeleinket fenntarthatósági céljaik elérésében. Ennek érdekében 2023-ban kidolgoztuk a zöld hitelezési és zöld finanszírozási keretrendszerünket. A lakossági ügyfeleink számára – figyelembe véve a fenntartható és környezetbarát megoldások iránti növekvő keresletet – olyan korszerű hitelkonstrukciókat kínálunk, amelyek az energiahatékonysági céljaikat támogatják, mint a napelem telepítés vagy a fűtéskorszerűsítés támogatása. Ezenkívül egyre több online hitelterméket tettünk elérhetővé, például lakossági ügyfeleink online hiteligénylési felületen keresztül igényelhetnek személyi kölcsönt. Ezen törekvések közvetve segítik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését.

Emellett a bankcsoportunkhoz tartozó MBH Alapkezelő a tavalyi évben három új részvényalapot indított el: a zöldülő vállalatok részvényalapját, az új energia részvényalapot, valamint egy ESG globális részvényalapot. Ezen alapok bevezetésével vagy megújításával az volt a célunk, hogy az ESG szemlélet mentén tovább erősítsük az egész bankcsoport zöld befektetési termékkörét, ezzel kínálva még szélesebb palettát mindazoknak, akik a versenyképes hozamok lehetősége mellett a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszik a befektetések megválasztásánál. Ugyanakkor a vállalati hitelezési oldalon is kiemelt figyelmet fordítunk a fenntartható beruházások finanszírozására.

Fontos számunkra, hogy ügyfeleink számára elérhetővé tegyük az állami hitelprogramok keretében biztosított zöld finanszírozási lehetőségeket. Ezen elhatározásunknak eleget téve, idén többek között támogatjuk az öntözéses projektek megvalósulását a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében, amelyekre februárban és márciusban lehet pályázni. Emellett újonnan megalapítottuk a Fenntartható Jövő Útja Díjat, hogy mi magunk is ösztönözzük a környezetileg előremutató tevékenységeket. Célunk, hogy folyamatosan csökkentsük a finanszírozott tevékenységek környezeti lábnyomát, ezzel is hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez.

A magyar bankpiacon is kiélezett a verseny. Miben lehet több, jobb, más az MBH a versenytársakhoz képest? Melyek lesznek az MBH legnagyobb kihívásai az elkövetkező években?

Az MBH Bank erős versenypozíciót tudhat magáénak a hazai piacon. Ez a három korábbi tagbank legjobb képességeire, piaci tapasztalataira és ügyfélkapcsolataira épülő, de ezeken is túlmutató növekedési stratégia mentén valósult meg, amely már rövid távon is igazolta sikerességét. A szinergiák kihasználása lehetővé tette számunkra a hatékonyság növelését, az ügyfélkiszolgálás egységesítését és az innováció gyorsítását. Emellett kiemelten fontos számunkra a hazai vállalati szektor támogatása: a legfontosabb, gazdaságilag húzóerőt képviselő ágazatok számára releváns és versenyképes értékajánlatot kínálunk. A jövő kihívásai közé tartozik a digitalizáció további mélyítése, a munkaerőpiaci változásokhoz való alkalmazkodás, valamint a fenntarthatósági szempontok integrálása – ezekre felkészülten, proaktívan reagálunk.

Sok kérdést vetnek fel a kriptovaluták, vagy éppen a készpénzhasználathoz való alkotmányos jogot érintő viszony. Mi a bank állaspontja ezek tekintetében? Mit gondol Ön személy szerint?

Az MBH Bank álláspontja a kriptovaluták és a készpénzhasználat kérdésében a szabályozási keretek tiszteletben tartására és az ügyfélközpontú innovációra épül. A kriptovaluták kapcsán a bank figyelemmel kíséri a globális és hazai szabályozási fejleményeket, mivel ezek a digitális eszközök egyszerre jelentenek lehetőséget és kockázatot. Az MBH Bank számára fontos, hogy ügyfelei biztonságos és átlátható környezetben férjenek hozzá pénzügyi szolgáltatásokhoz, ezért a kriptovaluták integrálása csak szigorú kockázatkezelési és megfelelőségi előírások mellett képzelhető el. A készpénzhasználat alkotmányos jogával kapcsolatban a bank elkötelezett amellett, hogy ügyfelei szabadon választhassanak a fizetési módok között, legyen az készpénz, bankkártya vagy digitális megoldás.

Az MBH Bank aktívan támogatja a digitális átállást – például digitális ügyfélkiszolgáló pontok bevezetésével –, de tiszteletben tartja a készpénzhasználat jogát és szerepét a gazdaságban. Személy szerint úgy vélem, hogy a kriptovaluták izgalmas lehetőséget kínálnak a pénzügyi innovációra, de a volatilitásuk és a szabályozatlan környezetük miatt óvatosságra van szükség. A készpénzhasználat kapcsán pedig hiszem, hogy a választás szabadsága kulcsfontosságú, különösen a vidéki vagy hátrányos helyzetű ügyfelek számára, akik számára a készpénz még mindig a mindennapi tranzakciók alapja.

Az ESG megfelelés minden vállalat, intézmény életében elengedhetetlen feladat. Hogyan segíti a bank a vállalati ügyfeleit az ESG-megfelelésben és a fenntarthatósági célok elérésében? Milyen kihívásokkal szembesülnek a magyar vállalkozások az ESG-megfelelés terén, és hogyan támogatja őket ebben az MBH Bank? Hogyan integrálja az MBH az ESG szempontokat a mindennapi működésébe, és milyen konkrét lépéseket tett ennek érdekében?

Az MBH Bank elkötelezett amellett, hogy vállalati ügyfeleit aktívan támogassa az ESG-megfelelés és fenntarthatósági céljaik elérésében. Ennek érdekében a bank olyan infrastruktúrát, termék- és szolgáltatáspalettát alakított ki, amely mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek számára lehetővé teszi saját fenntarthatósági és klímacéljaik megvalósítását.

A hazai vállalatok számára az ESG-szabályozásoknak való megfelelés összetett és kihívásokkal teli folyamat. Az új fenntarthatósági jelentéstételi irányelv (Corporate Sustainability Reporting Directive, CSRD) bevezetése új követelményeket támaszt a vállalatokkal szemben, amelyeknek való megfelelés különösen a kis- és középvállalkozások számára jelenthet nehézséget. Ezek a kihívások magukban foglalják a jogszabályi megfelelés bonyolultságát, az erőforráshiányt, valamint az ESG-adatszolgáltatás nehézségeit.  Az MBH Bank felismeri ezeket a kihívásokat, és célzott ösztönzőkkel, kamattámogatott programokkal, valamint zöld finanszírozási megoldásokkal segíti ügyfeleit a fenntarthatósági átállásban.

A bank stratégiai célja, hogy a fenntartható pénzügyek terén is irányt mutasson más piaci szereplők számára, és aktív partnerként támogassa ügyfeleit a fenntarthatósági céljaik elérésében. Vállalatunk számára alapvető fontosságú, hogy szervezetünk és dolgozóink egyénileg is azonosuljanak a bankcsoport egészére kiterjedő fenntarthatósági értékekkel. Ezért lehetőséget biztosítunk számukra, hogy önkéntes alapon részt vehessenek különböző ESG-kezdeményezésekben, például az MBH Erdő gyarapítására szervezett faültetésekben és a Nemzeti Parkokkal közös természetvédelmi programokban. Emellett ESG-képzéseket tartunk felsővezetői szintig, és kötelező ESG e-learning tanfolyamot biztosítunk minden munkavállalónk számára, hogy elősegítsük a fenntarthatósági szemlélet mélyebb beépülését a vállalati kultúrába.

Milyen szerepet játszik az MBH a helyi közösségek támogatásában és a társadalmi felelősségvállalásban? Hogyan értékeli a bank a fenntarthatósági célok és a pénzügyi teljesítmény közötti kapcsolatot?

Bankunk elkötelezett a helyi közösségek aktív támogatása mellett. Társadalmi felelősségvállalási programjaink során kiemelt figyelmet fordítunk a kisebbségek és hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére, célunk pedig, hogy lépéseket tegyünk a társadalmi egyenlőség felé és támogassuk a közösség fejlődését. Számos együttműködés révén segítjük a hátrányos helyzetű közösségeket. Főbb partnereink közé tartozik többek között a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Ezen szervezetekkel és még számos más hazai intézménnyel, alapítvánnyal közösen olyan hosszú távú kezdeményezéseket valósítunk meg, amelyek valódi segítséget nyújtanak az érintettek számára.

Támogatásaink nem csupán anyagi hozzájárulásból állnak, hanem önkéntes programjainkon keresztül munkatársaink is aktívan részt vesznek a segítségnyújtásban.  A fenntarthatósági célok és a pénzügyi teljesítmény között szoros kapcsolat áll fenn. Meggyőződésünk, hogy a hosszú távon fenntartható gazdasági működés csak úgy valósulhat meg, ha a vállalatok üzleti stratégiájukba integrálják a társadalmi és környezeti felelősségvállalást. Mint felelős vállalat, mi is arra törekszünk, hogy ezt a szemléletet minden tevékenységünkben alkalmazzuk. 

Az elhelyezkedés kérdése, a jövő, minden fiatal számára nagy kihívást jelent. Milyen tanácsot adna egy fiatalnak, aki a banki szektorban szeretne elhelyezkedni?

Véleményem szerint a banki szektor izgalmas és változatos karrierlehetőségeket kínál a fiatalok számára. Azoknak, akik ezen a területen szeretnének elhelyezkedni, azt tanácsolnám, hogy legyenek nyitottak az innovációra, hiszen a pénzügyi világ folyamatos átalakulásban van, és az olyan tényezők, mint a digitalizáció, a fenntarthatóság, valamint az új, ügyfélközpontú megoldások egyre meghatározóbb szerepet kapnak. Fontos, hogy azok, akik a szakmában képzelik el jövőjüket, a tanulmányok során megszerezhető elméleti tudás mellett törekedjenek a gyakorlati tapasztalatok elsajátítására is.

Az MBH Bank például kifejezetten a frissdiplomások számára indította el az MBH StartPlusz gyakornoki programot, amely lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hogy megismerkedjenek a banki világ működésével, és értékes gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.  Emellett rendkívül fontos a folyamatos tanulás és a fejlődés iránti elkötelezettség, hiszen a banki szektorban a szakmai tudás mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a soft skillek, mint például a problémamegoldó képesség, az analitikus gondolkodás és az ügyfélorientált szemlélet. Végül pedig azt tanácsolnám a fiataloknak, hogy merjenek kérdezni és kapcsolatokat építeni. A pénzügyi szektorban a kapcsolati háló kulcsfontosságú, továbbá számos lehetőséget kínál a személyes fejlődésre és a karrierépítésre.

Vajon szerethető egy bank, ha igen, akkor mitől? Hogyan áll ezen a területen az MBH?

Úgy vélem egy bank akkor tud igazán szerethetővé válni, ha nem csupán pénzügyi szolgáltatásokat kínál, hanem valódi értéket teremt ügyfelei számára. Ez megnyilvánulhat ügyfélközpontú kiszolgálásban, átláthatóságban, innovatív digitális megoldásokban, vagy akár fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási elkötelezettségben. Az ügyfelek nem csupán egy intézményt keresnek, hanem egy olyan megbízható pénzügyi partnert, akivel azonosulni tudnak és támogatja őket céljaik elérésében.

Az MBH Bank célja, hogy ne csupán egy hagyományos bank legyünk, hanem olyan intézmény, amely képes az egyéni élethelyzetekre szabott, valódi támogatást nyújtani. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat, hogy ügyfeleink számára minél gyorsabb, kényelmesebb és hatékonyabb pénzügyi megoldásokat kínáljunk.  A szimpátia elnyeréséhez az is hozzátartozik, hogy egy bank felelősségteljes szereplőként működik a társadalomban. Az MBH Bank elkötelezett abban, hogy fenntartható pénzügyi megoldásokat kínáljon, támogassa a helyi közösségeket, és olyan kezdeményezéseket indítson el, amelyek a környezetre és a gazdaságra egyaránt pozitív hatással vannak. Emellett hiszünk abban, hogy a teljeskörű banki szolgáltatás a személyes kapcsolatok építéséről is szól. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy szakértelmünk mellett az emberközpontúság és a bizalom is alapvetően meghatározza ügyfélkapcsolatainkat.

Személy szerint miként látja a bank jövőjét? Mit szeretne látni 5, 15, 25 év múlva? Mivel lenne elégedett?

A bank jövőjét egy ügyfélközpontú, technológiailag fejlett és társadalmilag felelős intézményként képzelem el, amely piacvezető szerepet tölt be Magyarországon és potenciálisan a régióban is. Öt év múlva, 2030-ra azt szeretném látni, hogy az MBH Bank teljes mértékben digitalizált ügyfélkiszolgálást nyújt, miközben fenntartja a személyes kapcsolatot ügyfeleivel, különösen az önkormányzati és egyházi szektorban. A digitális kioszkok és mobilalkalmazások további fejlesztése, valamint az ESG célok mélyebb integrálása kulcsfontosságú lesz. Tizenöt év múlva, 2040-re a bankot egy regionális szereplőként képzelem el, amely nemzetközi akvizíciók révén erősíti pozícióit, miközben a fenntarthatóság és a társadalmi hatás terén élen jár.

Huszonöt év múlva, 2050-re egy olyan bankot szeretnék látni, amely a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológia segítségével személyre szabott, valós idejű pénzügyi megoldásokat kínál, miközben hozzájárul a klímaváltozás elleni küzdelemhez és a társadalmi egyenlőség előmozdításához. Elégedett lennék, ha az MBH Bank nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi mérföldkővé válna, amely inspirálja a következő generációkat a felelős gazdálkodásra és innovációra. A siker mércéje számomra az, hogy ügyfeleink és munkatársaink egyaránt büszkék legyenek arra, hogy az MBH Bank részei, és hogy a bank valódi értéket teremtsen a társadalom számára.

Kovács Károly

MEG KELL ÉRTENI A DOLGOT, MEG KELL TERVEZNI A FOLYAMATOT, ÉS KÖVETKEZETESEN EL KELL VÉGEZNI A MUNKÁT

MEG KELL ÉRTENI A DOLGOT, MEG KELL TERVEZNI A FOLYAMATOT, ÉS KÖVETKEZETESEN EL KELL VÉGEZNI A MUNKÁT

EZ EGY TELJES ÉLET, AMELYNEK MINDEN RÉSZÉRE BÜSZKE TUDOK LENNI, MERT MINDEGYIK JÓ VOLT

Interjú Prof. Dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal

A mesterséges intelligencia életünk minden területét áthatja. Egyszerre jelent óriási lehetőséget és sokféle kihívást. Melyek a legfontosabb előttünk álló feladatok az alkalmazás tekintetében? Hogyan és milyen módokon jelenik meg a gazdaság egyes területein és egyéni életünkben? Mindezekről Prof. Dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal beszélgettünk.

Egy ideje már nem a kormányzat tagjaként dolgozott, de több nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű területen is voltak feladatai. Melyek voltak ezekben a legfontosabb kihívások, és milyen eredmények születtek végül?

2022 novembere óta nem a kormányzaton belül tevékenykedtem. Amikor a miniszterelnök úr elfogadta az időleges lemondásomat, néhány kiemelt feladatot bíztak rám. Az egyik a hadiipar továbbfejlesztése volt, a másik a járműipar egy speciális szegmense, amely a zalaegerszegi járműipari tesztpályát és annak környezetét jelentette. Emellett a Széchenyi Egyetem alapítványának koordinációját is elláttam. Mind nagyon szép szakmai kihívás volt.

Visszatekintve az eddigi szakmai pályafutására: melyek voltak azok a szülői, tanári vagy más emberi hatások, inspirációk, sarokpontok, amelyek nélkül Ön, Palkovics László, nem válhatott volna azzá, aki ma?

Ez nehéz kérdés, mert végig kell gondolni, kik gyakoroltak hatást az emberre élete során. Az élet kezdetén természetesen ott vannak a szülők, rokonok, de ezek hatásai inkább a gimnáziumi évek során válnak tudatossá. Számomra ez Zalaegerszeget és a Zrínyi Miklós Gimnáziumot jelenti.
Voltak tanárok, akik már akkor is kiemelkedőek voltak, és voltak, akiknek a jelentőségét csak később értettem meg.

Például Csiszár Mária tanárnő olyan sebességgel írt a táblára bonyolult dolgokat, hogy csak ámulni tudtunk. Ábrahámné, a fizikatanárnő, félelmetes precizitással adta át azt a tudást, amely akkor még kísérleti tananyag volt. Vajda Marika néni, az osztályfőnökünk és magyartanárunk pedig megszerettette velem a fogalmazást. Később jöttem rá, mennyit profitáltam ebből az életben – főként a strukturált gondolkodás, az összefüggések átlátása és a világos megfogalmazás terén.

Az egyetemen is voltak meghatározó személyiségek. Michelberger Pál professzor úr, akiről utcát is elneveztünk a ZalaZONE-on, például sokban hasonlított hozzám, és támogatta minden tevékenységemet. Jó példát mutatott arra, hogyan lehet egy mérnök sikeres a kutatástól a vezető ipari pozícióig.
Hollandiában Hans Baastian Pacejka professzor úrnál dolgoztam hosszabb ideig – kiváló tudós és rendkívül jó ember volt. Heinz Hermann Till úr, a Knorr-Bremse tulajdonosa pedig megtanította nekem a következetes, kemény üzleti gondolkodást, ami a céget is sikeressé tette.

Megfogalmazható, hogy mi az Ön életfilozófiája vagy víziója, ami nehéz helyzetekben is előre viszi? Hogyan hoz döntést, amikor nincs egyértelműen jó választás?

Nem akarom leegyszerűsíteni a dolgot, de a lényeg mégiscsak az, hogy a munkát el kell végezni, és következetesnek kell lenni. Nem szabad cikcakkban haladni. Nem jó, ha ma így gondoljuk, holnap úgy, aztán megint máshogy. A rend és a következetesség biztonságot ad: ha reggel négykor kelek, és hatra bemegyek dolgozni, akkor előbb-utóbb a dolgok működni kezdenek.

A döntések kapcsán: adott pillanatban nem mindig tudjuk, hogy jó döntést hoztunk-e. Lehet, hogy később derül ki. Ahogy öregszik az ember és egyre több tapasztalatot gyűjt, jobban látja a döntései következményeit. Nem szabad félni a hibás döntésektől sem – különösen ismeretlen helyzetekben ez előfordulhat. Viszont erősnek és határozottnak kell lenni ahhoz, hogy ha rosszul döntöttünk, azt belássuk, és más irányba menjünk tovább. Sokszor még egy nem ideális döntés is többet ér, mint a döntés elhalasztása.

Rátérve a jelenlegi helyzetre: most ismét a kormányzat tagjaként folytatja feladatait, mint a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos. Miért pont ezen a területen kapott most újra központi szerepet?

Igen, ezt én is így látom. A mesterséges intelligencia ma valóban az egyik legnagyobb kihívás és lehetőség. Ha megnézzük az elmúlt 100–200 évet, a technológiai fejlődés állandó volt. Az első három ipari forradalom mennyiségi jellegű volt: megjelentek a gépek, a sorozatgyártás, majd az automatizálás.
A negyedik ipari forradalom azonban már minőségi: olyan eszközöket és rendszereket hoz, amelyek hasonló módon képesek gondolkodni, döntéseket hozni, mint mi. Ez minden életterületünkre hatással van – és még nagyon az elején járunk.

Sokan nagy örömmel fogadták visszatérését – főként itt, Zalában. Ez hogyan hatott Önre?

A miniszterelnök úr kezdettől fogva jelezte, hogy továbbra is számít rám. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az együttműködésünk a technológia, ipar, gazdaság, tudomány területei körül folytatódik majd. Az sem lepett meg, hogy a mesterséges intelligencia lett az új fókuszterület, hiszen a miniszterelnök a gazdasági évnyitó beszédében is hangsúlyozta: Magyarország egy high-tech gazdaság, és ebbe az irányba kívánunk továbbmenni.

Melyek a legfontosabb céljai a következő években, különösen a mesterséges intelligencia területén?

Nehezen lehet évekre előre tervezni, hiszen fél év alatt is rengeteg minden történhet.
A legfontosabb cél: hogyan tudjuk Magyarországot jól pozícionálni az AI területén. Az új generációs alkalmazások – úgynevezett agentek, vagy AI-asszisztensek – hatalmas lehetőséget jelentenek, és ezeket gyorsan, azonnal ki kell használnunk.

Emellett fontos cél a mesterséges intelligenciát leképező matematikai megoldások kutatása is, hogy ebben is erős pozíciónk legyen. Kiemelt terület az oktatás, valamint olyan projektek, mint a Zalaegerszegen zajló meteorológiai drónmérések, ahol az AI segítségével már félórás időtávban is pontos előrejelzéseket adhatunk. A tesztpályán is komoly szerepet kap a mesterséges intelligencia, főleg az autonóm járművek vizsgálatában. Ehhez azonban partnerek is kellenek: állami szervek, kutatóintézetek, egyetemek és vállalatok.

Ha már a ZalaZONE szóba került: ez a projekt az Ön nevéhez kötődik. Hol tart most a fejlesztés, miben egyedi a ZalaZONE, és hová szeretnék eljutni vele?

A ZalaZONE jelenleg Európa – és talán a világ – legújabb tesztpályája. Egy új létesítménynek az az előnye, hogy eleve úgy lehet megtervezni, hogy a legmodernebb igényeknek is megfeleljen.
Nemcsak klasszikus járműtesztek (vizezett aszfalt, kerámia, versenypálya) végezhetők itt, hanem fejlett vezetőtámogató rendszerek és autonóm funkciók vizsgálata is. A pályának további egyedi képességei is vannak, melyek más hasonló létesítményekben csak utólagos bővítéssel érhetők el.

A járműgyártásnak Magyarország nagyon fontos helyszíne lett. Mi, a helyzet az iparágban végbement globális technológiai váltással, például a hajtásláncok és az akkumulátorok tekintetében? Személy szerint mit gondol, hogy alakulhat a közeli és távolabbi jövő Magyarország és Európa számára, illetve hogyan szólhatnak bele ebbe a kínai gyártók?

Jelenleg – többek részéről – van egy negatív vélekedés azzal kapcsolatban, hogy jó döntés volt-e, hogy ennyire az autóiparra építettük. A valóság természetesen az, hogy nem csupán az autóipar építettünk, hiszen egy sor iparágunk van, melyeknek egy része kapcsolódik az autóiparhoz, másik része pedig nem. Korábban – a szocializmus idején – is volt autóiparunk, melyet a rendszerváltáskor tudatosan tönkretettünk.

Annak, hogy korábban is volt, az az előnye számunkra, hogy volt egy olyan tudásbázis, infrastruktúra, melynek alapján, létrejöhetett egy modern autóipar. Autóra továbbra is szükség lesz a világon, változnak a járműmodellek, változnak az üzleti modellek, változhat, hogy mit jelent pontosan a vezetés: a vezető vezet, vagy önvezető technológiát alkalmazunk, változhat, hogy béreljük az autót, vagy éppen a sharing economy érvényesül, de autóra biztosan szükség lesz. Tehát összefoglalva az előbbieket: autóra mindig szükség lesz és aki tud autót gyártani, az ebből a szempontból helyzeti előnyben kerül.

Miért jobbak a kínai elektromos autók, mint az európaiak? Mert, valóban jobbak, olcsóbbak, technológiailag fejlettebbek. Kína 35 évvel ezelőtt elkezdte fejleszteni az elektromos autót. Miért? Ennek, viszonylag egyszerű, pragmatikus okai vannak. Kína, egy nagy ország, de kőolajjal és gázzal nem rendelkezik, tehát ezeket kívülről kell beszerezni. Ezért, olyan új technológiát kezdtek fejleszteni, melyhez a szükséges feltételek jelen voltak: nagy az ország területe, sokat süt a nap, van atomerőmű, szénerőmű. Ezekkel lehetséges előállítani elektromos áramot, zöldet és kevésbé zöldet egyaránt. Erre pedig fel lehet építeni az elektromos autó és annak működéséhez feltétlenül szükséges akkumulátorok gyártását.

Rendelkezésre állt minden, ami ahhoz szükséges, hogy elektromos autót gyártsanak, hogy nagy energiasűrűségű akkumulátor kompetenciát fejlesszenek, nagy teljesítményű villamos gépet gyártsanak. Innentől kezdve összeállt, hogy miként néz ki a Kína által preferált járműkonstrukció. A kereket egy villamosgéppel hajtjuk, van benne egy akkumulátor, ami az energiát tárolja és tulajdonképpen ez maga az autó. Ma elmondhatjuk, hogy nem Amerikának, nem Európának, hanem Kínának van a legmodernebb ilyen technológiája. Emellett Kínában szinte mindenhol működik a töltési lehetőség, jele van a töltőhálózat is.

Európában és Amerikában nem volt olyan szintű lépéskényszer, mint keleten, mert bőségesen rendelkezésre álltak a belső égésű motor folyamatos fejlesztéséhez szükséges nyersanyagok és technológia. A 90-es évek elején Anisits Ferenc mérnök megmutatta a világnak, hogy dízelmotort nem csak a nagy teherautókba, vagy mozdonyokba lehet beépíteni, hanem személyautóba is. A belső égésű motorok fejlesztése tekintetében olyan szélső értékeket is képesek voltunk elérni, mint a VolksWagen csoport 1000 lőerős és 1 literes motorja, az elektromos hajtással viszont kevésbé foglalkoztunk. Aztán volt egy „pillanatnyi” diesel botrány, illetve van egy erős európai politikai nyomás is, melyeknek egyenes következménye volt, hogy elkezdtünk komolyabban foglalkozni az elektromos hajtással is. Egyelőre a kínai és a japán autók olcsóbbak és versenyképesebbek, mint az európai autók, de hamarosan felzárkózunk. Összességében az lehet a nyertes, aki egyaránt képes villamos gépet, akkumulátort, belső égésű motort és autót is gyártani.

A GreenTech konferenciáján is fogjuk érinteni a mesterséges intelligencia és az ipar különböző területei kapcsolatát, ami abszolút kapcsolódik az Ön feladataihoz. Például pont ahhoz a kerekasztal beszélgetéshez is, ahol Ön is jelen lesz a rendezvényen. Hogyan integrálható tulajdonképpen a mesterséges intelligencia az egyes ágazatokban? Most nemcsak a járműipar, hanem a többi iparban is. Milyen előnyökkel jár ez mondjuk a számunkra?

Ezek a vállalat minden folyamatában integrálhatóak, vagy integrálódtak is. Amikor elkezdjük a piackutatást, nagy valószínűséggel egy mesterséges intelligencia alapú alkalmazást használunk és ugyanez igaz a termékfejlesztés területére is. És az is jellemzően mesterséges intelligencia alkalmazás, melynek segítségével eldöntjük, hogy amikor eldöntjük, hogy kivel akarunk együttműködni, és kik lesznek a beszállítóink, illetve a gyártási környezet felépítése és a gyártásban használt robotizációs megoldások is ide tartoznak.

Mi az igazság most Magyarország esetében a GDP, az ipari termelés, az innováció, a kutatás-fejlesztés tekintetében? Hogyan állunk most Európában?

2018-ban kezdtük el az új innovációs stratégiát létrehozni, és ez működik egyébként ma is. 2021-ben elértük, hogy a GDP arányosan Magyarországon nagyjából 1,7 százalékot költöttünk kutatás fejlesztésre. A cél a 2 százalék volt, de ezt a gazdaság helyzete, a válság nem tette lehetővé. Az 1,7 százalékkal viszont a német tartományokkal és Ausztriával szemben azért egy kicsit lemaradtunk. Amennyiben kifejezetten az autóipart vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy GDP-arányosan (2021-ben, mert ez volt az utolsó ilyen értelemben is értelmezhető év az orosz-ukrán háború és az energiaválság előtt), 0,21 százalékot költöttünk kutatás-fejlesztésre.

Ezzel az értékkel kifejezetten jól állunk az európai mezőnyben, mivel ez az érték magasabb, mint Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Szlovéniában.Ezt néhány további példával is alá tudom támasztani: például a Bosch-nak Magyarországon van a második legnagyobb fejlesztő helye a világon. Aztán itt van a Continental, a Thyssenkrupp, a Knorr-Bremse, a Jaguar, az Audinak…és még sorolhatnám. Tehát itt nagyon komoly kapacitások épültek fel és ezeket támogatják az egyetemek is, mint például a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, vagy éppen a Budapesti Műszaki Egyetem.

Ön mit tanácsolna egy fiatal mérnökhallgatónak, aki döntés előtt áll, hogy milyen irányba menjen tovább?

Egyik lehetősége, hogy helyezkedjen el valamilyen mérnöki pozícióba. Ez lehet fejlesztőmérnöki, lehet technológiai mérnöki és több más mérnöki terület is, és mindenképpen tanulja meg a szakmát. Amennyiben ez egy nemzetközi vállalatnál történik, biztos, hogy nagyon sokat fog tanulni. Amennyiben viszont elegendően bátor és jó ötletei vannak, alapítson saját vállalkozást.

És végezetül az érdekelne még, hogy mi az Ön víziója mondjuk Magyarországról a jövő tekintetében?

Politikai, gazdasági és technológiai víziók egyaránt vannak. Azt gondolom, hogy gazdasági, technológiai téren Magyarország útja ki van kövezve. Ma már elmondhatjuk, hogy egy high-tech iparral, gyártással rendelkező ország vagyunk, ahol ezt az ipart nemcsak működtetni tudjuk, hanem folyamatos hozzáadott értékkel is rendelkezünk a kutatás-fejlesztés területén. Ez egy szép, ambiciózus jövő, melyben nyitottnak kell lennünk mindenki irányában.

Ez alatt azt is értjük, hogy lehetséges, hogy mind az Egyesült Államokkal, mind Európával, mind Kínával egyaránt jó gazdasági kapcsolatokban tudjunk együttműködni?

Miért is kellene ezt kizárni? Amennyiben elszeparálódunk valakitől, az mindig blokkosodást jelent, melynek következménye, mindig a konfliktus. A konfliktus az mindig olyan dologhoz vezet, aminek nem biztos, hogy jó vége lesz.

Az Ön eddigi pályafutása, tevékenysége alapján azt mondhatjuk, hogy az utókor mindenképpen meg fog emlékezni Önről, hiszen volt nemzetközi vállalati felsővezető, államtitkár, miniszter, kormánybiztos. Mi, az, ami örömmel töltené Önt, vagy elégedettséggel, hogy miként emlékezik meg az utókor.

Ez mind így együtt, ebből nem lehet kiemelni semmit. Az ember az egyetem elvégzését követően elkezdhet dolgozni mérnökként, ahol tanulhat, pozicionálhatja magát például a kutatásba, majd folytathatja valamilyen mérnöki vezetői feladatkörben, ahol már irányítani is képes, mint ipari vezető. Aztán lehet, hogy úgy alakul az élet, hogy a szakpolitikában is szerepet kap, ahol része lehet a jogszabályalkotásban, melyben nagy hasznot jelentenek a korábban megszerzett, felépített tapasztalatai is. Ezzel párhuzamosan pedig lehetséges, hogy tovább tudja folytatni kutatás-fejlesztési és az egyetemi munkát is. És mindebben ott volt az elvégzett munka és a következetesség, mely minden feladatom során az életem része volt, mely mindegyik területen sikeressé tudott tenni. Ez, egy teljes élet, melynek minden részére büszke tudok lenni, mert mindegyik jó volt.

Kovács Károly