Előadó
Vári Attila (moderátor)
Vári Attila
Okleveles közgazdász, logisztika szakirányon szerezte diplomáját (1999). Az IFUA Horváth & Partners Kft. magyarországi járműipari tanácsadási tevékenységéért felelős partnere 2019 óta.
Több, mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a jármű- és gépipari vállalatok működésfejlesztésében, elsősorban stratégiaalkotási, hatékonyságjavítási, szervezetfejlesztési és digitális transzformációs projektek sikeres megvalósításában.
Dr. Csorbai Hajnalka
Dr. Csorbai Hajnalka
Stratégiai igazgató – OPTEN
Diplomáját 2000-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök-fizikus szakán szerezte. 2006-ban az Atomfizika Tanszéken védte meg PhD címét. Azóta az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatójaként a Magyarországon gazdasági tevékenységet végző szervezetekre vonatkozó adatbázis létrehozásával, elemzésével és prediktív modellek építésével foglalkozik (vállalatok, non-profit szervezetek, költségvetési intézmények, egyéni vállalkozók vonatkozásában). A több mint 10 éves tapasztalata alapján épített nagyvállalati kockázati, ügyfélérték, ügyféllé válás valószínűségi vagy churn modellek az új generációs adatbányászat igazi példái. A cégek és személyek közötti összefonódásokat feltáró kapcsolati hálót és a vállalati szektorra kifejlesztett csődmodellt széles körben alkalmazzák kockázatkezelési és értékesítési területen egyaránt. Utóbbi években a hazai ESG adatalapú szolgáltatásainak fejlesztésében vállal meghatározó szerepet.
Szakértelmét, innovatív problémamegoldó képességét több kitüntetéssel jutalmazták az évek során: 2001-ben „Az év kiemelkedő műszaki alkotója” díjjal tüntették ki, 2020-ban pedig az év női vezetőjének választották, 2021-ben a „Women in Business Hungary Awards” üzleti nagydíjjal ismerték el kiemelkedő vezetői képességét és stratégiai előrelátását.
Knezsik István
Az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete elnöke
Dr. Hanula Barna
Dr. Hanula Barna
1958-ban született Budapesten.
1983 Gépészmérnök BME
1984 Magyar autókrossz bajnok, BBK 2. helyezés (Béke-Barátság Kupa, a szocialista országok bajnoksága)
1983.…89 Közlekedéstudományi Intézet, majd BME gépjárművek tanszék, párhuzamosan Havassy Péterrel magánvállalkozás versenymotorok készítésére.
1987-89 A Magyar Autó és Motorsport Szövetség műszaki főfelügyelője.
1989-2011 Dr Schrick GmbH Németország. Fejlesztő mérnök, fejlesztési osztályvezető, 1999-2011 ügyvezető igazgató. Motorok fejlesztése német, amerikai, brazil, orosz, kínai, japán és további gyártók részére.
Fontosabb projektek: Ford 4.0 V6, Ford Rocam 1.0-1.6 L motorok fejlesztése, ultrakönnyű repülőgép dízelmotor a Bundeswehr részére, Bugatti Veyron 16.4 fejlesztése
2001 PhD fokozat, Kerámiaszelepek alkalmazása belsőégésű motorokban
2011-23 Audi Hungária Tudományos kapcsolatok vezetője
2011- Széchenyi István Egyetem, habilitált egyetemi docens.
2012-14 Audi Hungaria Járműmérnöki Tanszékcsoport vezetője,
2015-22 az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja
Kutatási terület jelenleg: megújuló és alternatív energiák, valamint a hidrogén energetikai alkalmazása.
Puskás András
Puskás András vezérigazgató-helyettes / MBH Bank
2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végzett okleveles közgazdászként. Pályafutása elején a Pénzügyminisztériumban miniszteri kabinetfőnöki pozícióban a kormányzat munkáját segítette. Ezt követően Budapest Belvárosának alpolgármesteri tisztségét töltötte be, ahol városfejlesztési feladatokat látott el. 2014-től a Magyar Export-Import Bank Zrt.-nél és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-nél dolgozott üzleti vezérigazgató-helyettesként, valamint a bank és biztosító igazgatóságának tagjaként. 2018 és 2021 között a Budapest Bank kockázatért és működésért felelős vezérigazgató-helyettese volt, jelenleg az MBH Bank önkormányzati kiszolgálásért, egyházakért, az ESG és fenntarthatóságért, kommunikációért és államigazgatási kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.
Dr. Bodnár Viktória (moderátor)
Dr. Bodnár Viktória
Okleveles közgazdász (1993), gazdálkodástudományi doktor (PhD, 2001). Az IFUA Horváth & Partners Kft. ügyvezető partnere 2005 óta. A Budapest Corvinus Egyetemen egyetemi docens, a Budapesti Teljesítménymenedzsment Kutatóközpont vezetője, az IFUA Nonprofit Partner NKft. alapítója. Három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a vezetési tanácsadásban, 300+ vállalatirányítási, transzformációs és governance projektet vezetett különböző iparágakban. A Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform elnökségének tagja.
Nagy Márton
NAGY MÁRTON
Szolnokon született, 1976. május 9-én.
1999-ben szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.
1998-tól az Államadósság Kezelő Központ makro-gazdasági elemzőjeként, majd 2000 és 2002 között az ING Vagyonkezelő Rt. vezető elemzőjeként tevékenykedett.
2002-ben csatlakozott a Magyar Nemzeti Bankhoz, ahol a pénzügyi stabilitási terület vezető közgazdasági szakértője, helyettes vezetője, majd igazgatója lett.
2013 és 2015 között a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitásért és Hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója, a Pénzügyi Stabilitás Tanács és az Európai Bankhatóság tagja volt.
2015-től 2020-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnökeként dolgozott, ezzel együtt pedig a Monetáris Tanács tagja volt. 2015 és 2017 között a Budapesti Értéktőzsde elnöki pozícióját is betöltötte.
2020 és 2022 között miniszterelnöki megbízottként a miniszterelnök gazdasági főtanácsadójaként tevékenykedett.
Gazdaságpolitikai kérdésekkel kapcsolatos személyes szaktanácsadás mellett a gazdaságpolitikai ágak működési összhangjának erősítése is a feladata volt.
Számos kutatás, elemzés és cikk szerzője.
2022-től gazdaságfejlesztési, majd 2024-től nemzetgazdasági miniszterként dolgozik.

