Nem aktív előadó
Kerekes Ervin
Molnár Szabolcs
13 éve kora óta ez energetikai pályára készült.
Pályaválasztásában mindig motiválta az a gondolat, hogy „mi van a konnektor mögött?”. Hogyan jut el a „konnektorba” a megtermelt villamos energia.
A paksi atomerőmű mellett felnőve egyenes út vezetett az energetika világába, mely már a középiskolai szakirány választását is befolyásolta.
Szabolcs energetikai, épületenergetikai, passzívház tervezői és hulladékgazdálkodási diplomákkal, végzettségekkel rendelkezik.
Tanulmányai során eljutott a stuttgarti egyetemre is, ahol épületfizikai területen diploma munkáját készítette.
Szakmai pályafutása mindvégig szorosan kötődött az energetikai iparhoz.
Közel 10 évig az Erőterv tervezőmérnöke volt, ahol erőműtervezéssel és erőműfejlesztéssel foglalkozott.
Főmérnökként számos energetikai projekt főtervezője volt.
2020 óta az MVM Csoport termelési területen dolgozik, különböző beosztásokban. Vezérigazgató-helyettesi tanácsadóként több meghatározó erőműfejlesztési projekt előkészítésében vett rész, vezette a Mátrai Erőmű környezetvédelmi szervezetét, jelenleg pedig az MVM Csoport termelési vezérigazgató-helyettesi terület, termelés felügyelet igazgatója.
Munkája mellett aktív résztvevője a hazai tudományos életnek.
A Pécsi Tudományegyetem, Műszaki és Informatikai karának tanszéki mérnöke, és a Szegedi Tudományegyetem jogi karán meghívott oktatóként dolgozik.
Az Energetikai Tudományos Egyesület főtitkári posztját is betölti. Számos publikáció és több szakkönyv szerzője.
Dervalics Ákos
Dervalics Ákos
Green Brother ügyvezető partnere, több mint két évtizedes B2B értékesítői és vállalatvezetői tapasztalattal, villamosmérnök és pénzügyi MBA területén szerzett végzettséggel. Az EIT InnoEnergyés az EIT Urban Mobility RIS HUB menedzsere. Piaci értékorientált, stratégiai gondolkodását tanácsadói munkájában innovációk piacra segítése és befektetői forráshoz juttatásában kamatoztatja.Szakterületei: energia, közlekedés körforgásos gazdaság.
2014 óta tagja a az EIC Accelerator szakértői csoportjának, ez idő alatt több mint 20 nemzetközi és számos hazai vállalatfejlesztési projektben vett részt.
2017 óta tagja az EIT InnoEnergy 2020-tól pedig az EIT Urban Mobility nemzetközi közösségének.
2020-21-ben a Magyar Akkumulátoriparági Stratégia kidolgozása során a hazai ipari kapcsolatok közreműködését irányította.
Dr. Szép-Tüske Rita
Dr. Szép-Tüske Rita
HIPA – befektetésösztönzési és támogatási vezérigazgató-helyettes
Nemzeti Befektetésösztönzési Ügynökség – vezérigazgató-helyettes
2022. június –
Külgazdasági és Külügyminisztérium, Exportfejlesztési Koordinációs Főosztály – főosztályvezető
2017. március – 2022. június
Nemzetgazdasági Minisztérium, Iparstratégiai Főosztály – főosztályvezető, osztályvezető
2011. december – 2017. március
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – referens
2008. március – 2011. december
Tanulmányok:
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem PhD – abszolutórium (2008)
Pázmány Péter Katolikus Egyetem – jogász (2002-2007)
Budapesti Corvinus Egyetem – okleveles nemzetközi kapcsolatok szakértő (2000-2005)
Gyurity Erik
Gyurity Erik
Energiagazdálkodási szakközgazdász, Budapesti Corvinus Egyetem (2019). Az IFUA Horváth & Partners Kft. tanácsadója 2016 óta.
Többéves tanácsadói tapasztalattal rendelkezik fenntartható technológiák területén: megújuló villamos energia termelése és tárolása, hidrogén, szén-dioxid leválasztás, -tárolás és -hasznosítás (CCUS), geotermia, biogáz.

