Előadó
Négrádi Tamás
„Négrádi Tamás több, mint 25 éve dolgozik közlekedési területen, 2025 január óta az újonnan megalakult MÁV Zrt. Közlekedési Szolgáltatások Főigazgatóságát vezeti. Az irányítása alatt működő szervezeti egység főbb feladatai közé tartozik a közösségi közlekedési szolgáltatások stratégiai céljainak definiálása, a szolgáltatás megújítása, szemléletváltás megvalósítása az utasok érdekében, amely kapcsán közreműködik a szolgáltatástervezésben, a infrastruktúra- és járműfejlesztésben, az utastájékoztatásban, menetrend integrációs feladatokban, a helyszíni ellenőrzésekben, illetve digitalizációs fejlesztésekben.
A főigazgatósághoz tartozik az idén januártól működő Országos Haváriaközpont amelynek feladata, hogy zavarhelyzetek esetén az utasok mihamarabbi elszállítását, célba juttatását szem előtt tartva szervezze meg a közlekedési rendet, mind a vonatok mind a távolsági buszok tekintetében.
A hozzá tartozó területek döntéshozatalában a fenntarthatósági szempontok érvényesítése is megjelenik, például a járműfejlesztések során alternatív meghajtású (elektromos és hidrogén) buszok beszerzése is folyamatosan zajlik, valamint a mesterséges intelligencia alapú forgalomirányítással, üzemeltetéssel kapcsolatos projektek előkészítése.”
Hunyadi László
Nemzetgazdasági Minisztérium
kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár
Hunyadi László tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán végezte, terület- és településfejlesztés szakon.
Diplomamunkáját a pénzhelyettesítő eszközök helyi gazdaságfejlesztésben betöltött szerepéről írta.
2015-től kezdte államigazgatási karrierjét a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős államtitkárságán.
2017-től a gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkárságon szakértőként vállalkozásfejlesztéssel kezdett el foglalkozni.
2021 áprilistól az Innovációs és Technológiai Minisztérium vállalkozásfejlesztési főosztályának osztályvezetője.
2021 novemberétől a terület főosztályvezetője, valamint az Európai Bizottság által működtetett KKV követi hálózatban Magyarország KKV Követe lett.
2024. szeptember 15-től kezdve tölti be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkári pozícióját
Feladatai közé tartozik a vállalkozásfejlesztési stratégia, a Széchenyi Kártya Program, valamint az európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló gazdaságfejlesztési programok kidolgozása és megvalósítása.

