Dr. Szászi István a technológiai ökoszisztémákról, a magyar innováció esélyeiről és arról, miért a mérnöki pálya a jövő egyik legizgalmasabb terepe.
A technológiai fejlődés, az autóipari átalakulás és az innováció ma már nem különálló fogalmak, hanem egyetlen összetett rendszer részei. A Bosch magyarországi és Adria régió vezetőjeként Dr. Szászi István egyszerre látja az ipar működését, a tudományos világ logikáját és azokat a pontokat, ahol a két terület valóban összekapcsolódhat.
Interjúnkban arról beszélgettünk, hogyan formálódott személyes pályája a kutatói létből a globális ipari vezetés felé, miként fejlődött az elmúlt két évtizedben a magyar innovációs ökoszisztéma, milyen kihívásokkal néz szembe Európa a kínai verseny közepette, és milyen jövőt érdemes elképzelni a fiatal mérnökök számára.
A kutatói világtól az ipari innovációig
Személyes pályáját nézve jól látszik, hogy egyszerre érti a tudományos világ és az ipari innováció logikáját. Honnan ered ez a kettős látásmód, és mikor vált világossá Ön számára, hogy a két területet valójában együtt érdemes szemlélni?
A műszaki egyetem elvégzése után kutatóként az intézetben maradtam, professzornak készültem, és hét éven keresztül dolgoztam különböző státuszokban: doktoranduszként, majd tanársegédként, később adjunktusként. Abban a hét évben nagyon közelről ismertem meg, mit jelent a kutatás, a tudomány, és hogyan érdemes a tudományról gondolkodni. Akkor még az iparról keveset tudtam, viszont kutatóként ipari projektekben is részt vettem, és nagyon inspirált, amikor egy kutatási feladatból valós, kézzelfogható mérnöki eredmény született.
Hadd mondjak egy példát. A képfeldolgozó algoritmuson alapuló sávelhagyás-detektálás a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején még alapvetően kutatási fázisban lévő téma volt. Ma, 2026-ban már olyan technológiáról beszélünk, amely a járműipar széles körben alkalmazott megoldásává vált.
Amikor 2004-ben a Boschhoz kerültem, már ipari feladatokkal kezdtem foglalkozni, majd az elmúlt huszonkét évben fokozatosan a menedzsment irányába mozdultam el. Ez nagy könnyebbséget jelentett később, amikor innovációról, technológiai fejlesztésről vagy iparági ökoszisztémákról kezdtünk beszélni, mert értettem, hogyan működik a tudományos világ, és közben egyre mélyebben megértettem azt is, hogyan működik az ipar.
Mit jelent valójában az ökoszisztéma?
Amikor ma ökoszisztémáról beszélünk, mit ért ezalatt pontosan?
Az ökoszisztéma számomra nem egy divatos szó, hanem egy nagyon is konkrét működési modell. Fontos látni, hogy az innováció szereplői nem csupán az ipari cégek. Az ökoszisztéma része az egyetem, amely oktat és kutat, része az akadémiai szféra, amely kutat, és része természetesen az ipar, amely a tudást kézzelfogható termékké, szolgáltatássá, piaci értékké alakítja.
Ehhez jönnek a startupok, a befektetői világ, a venture capital közege, és nagyon fontos szereplő a szabályozói környezet is, tehát mindazok, akik a működés feltételeit alakítják. Például amikor az önvezetésről beszélünk, hiába áll rendelkezésre a technológia, ha a szabályozási környezet nem teszi lehetővé, hogy ezeket a rendszereket valós körülmények között teszteljük. Tehát a szabályozó államnak, a kormányzatnak is kulcsszerepe van.
Azért fontos ma ilyen széles ökoszisztémában gondolkodni, mert az innováció rendkívül komplex lett. Ha csak az autóipart nézzük, olyan megatrendek formálják az életünket, mint a zöld mobilitás, az elektrifikáció, az autonóm és automatizált vezetés, a konnektivitás vagy a személyre szabott mobilitás. Ezekre a kihívásokra egyetlen ipari szereplő önmagában már nem mindig tud választ adni, ezért van szükség arra, hogy az ipar és a tudományos világ sokkal szorosabban működjön együtt.
Magyarország sokat fejlődött, de a folyamat még korántsem ért véget
Ha most Magyarországot nézzük nemzetközi összehasonlításban, hogyan állunk ezen a téren?
Én ezt folyamatként látom, és egy folyamatot nehéz egyetlen szóval minősíteni. Azt viszont határozottan ki tudom jelenteni, hogy az elmúlt huszonkét évben nagyon sokat fejlődtünk, és jó irányba haladtunk.
Két évtizeddel ezelőtt az egyetemi-ipari együttműködések jellemzően pontszerűek voltak. Volt egy tanszék, volt egy kisebb szakmai közösség, az iparnak pedig volt egy konkrét problémája. Ha ismerték egymást, kialakult egy együttműködés, született egy megbízási vagy kutatási szerződés, és megpróbáltak együtt megoldani egy-egy feladatot. Ez lehetett néhány hónapos vagy akár egyéves projekt is.
Ma ehhez képest egészen más mélységben és más spektrumban működünk együtt. Közös laborok jöttek létre, közös kompetenciákat építettünk fel, közösen pályáztunk, és sokkal intézményesebb lett a kapcsolat az ipar és a felsőoktatás között. Ha például az elektrifikációt és a zöldmobilitást nézzük, akkor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen építettünk fel hajtáslánclabort, ahol a hallgatók valós rendszereken dolgozhatnak.
De már nemcsak arról van szó, hogy a BME-vel dolgozunk együtt, hanem a teljes magyar felsőoktatási rendszerrel intenzív kapcsolatban vagyunk. Többek között az Óbudai Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, az ELTE ITK, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem vagy éppen szegedi szakmai műhelyek is részei ennek a kapcsolatnak. És nemcsak a klasszikusan műszaki területeken, hanem gazdasági, termelésirányítási, gyártástechnológiai kérdésekben is.
Ezt nagyon pozitív folyamatnak látom. Ugyanakkor ez nem azt jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, sokkal inkább azt, hogy jó az irány, de még van hova fejlődni.
A valódi kérdés ma már a hasznosulás
Hol látja a következő fejlődési lépcsőt?
Ott, hogy az innovációk társadalmi és gazdasági hasznosulása sokkal erősebben jelenjen meg az akadémiai és egyetemi gondolkodásban. Ma már nem elég az, hogy egy kutatás tudományosan értékes. Az is nagyon fontos, hogyan válik belőle alkalmazható, hasznosítható megoldás.
Ha külföldi példákat nézünk, különösen az Egyesült Államokban vagy több nyugat-európai országban, akkor azt látjuk, hogy egy egyetemi műhelyből sokkal nagyobb eséllyel jön létre spin-off cég, startup, piacképes technológiai vállalkozás. Magyarországon is vannak jó példák, és örömteli, hogy több egyetem próbál ebbe az irányba lépni, de még van tér a fejlődésre.
Azt gondolom, akkor beszélhetünk igazán erős ökoszisztémáról, ha az ipar és a tudomány közösen nemcsak tudást hoz létre, hanem ezt a tudást egyre nagyobb arányban képes gazdaságilag és társadalmilag is hasznosítani.
A fiatalok nyitottak, motiváltak és egyre tudatosabbak
Mennyire látja nyitottnak és motiválhatónak a hallgatókat, a fiatalokat?
Nagyon. A mai fiatalok rendkívül éhesek arra, hogy megértsék ezt a világot. Keresik a példaképeket, keresik azokat az embereket, akik hitelesen tudják megmutatni, hogyan lehet egyszerre érteni a tudomány nyelvét és az ipar logikáját.
Azt látom, hogy ma már a startupgondolkodás, a vállalkozói szemlélet, az ötletből értékteremtés lehetősége sokkal erősebben jelen van a fiatalok fejében, mint az én időmben. Amikor én voltam hallgató, ez korántsem volt ennyire természetes része az egyetemi közegnek. Nagyon jó látni, hogy ma már nemcsak a BME-ről kerülnek ki ilyen tehetségek, hanem más intézményekből is érkeznek kiváló fiatalok. Olyanok, akik akár külföldön is szereztek tapasztalatot, de a tudásukat itthon kezdték felépíteni. Azt gondolom, hogy a magyar tudás versenyképes, és ezt a személyes tapasztalatom is alátámasztja.
Amikor fiatal kutatóként először mentem az Egyesült Államokba, akkor nyilván volt bennem szerénység, hogy egy kis ország fiatal kutatójaként mit tudok én ott mutatni. Két dolgot tapasztaltam. Egyrészt azt, hogy az amerikai intézmények is nemzetközi közegben működnek, másrészt, hogy az a tudás, amit én a mestereimtől itthon kaptam, abszolút versenyképes volt. Ez nekem nagy magabiztosságot adott, és ma is azt gondolom, hogy Magyarországon vannak olyan szakmai műhelyek, amelyek nemzetközi mércével mérve is erősek.
Az ökoszisztéma ma már működik, de a nyelvek még nem teljesen azonosak
Ha visszanéz 2017-re, amikor először kerültünk kapcsolatba, mi változott a leginkább?
Az, hogy ma már ténylegesen működő ökoszisztémáról beszélhetünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, hanem azt, hogy a szereplők már ismerik egymást, tudják, kihez lehet fordulni, és tudják, hogy egy technológiai kérdés esetén hol kereshetnek partnert. Tíz évvel ezelőtt ez korántsem volt ennyire magától értetődő.
Ami viszont továbbra is feladat, hogy a tudományos és az ipari világ nyelvezete, illetve gondolkodásmódja közelebb kerüljön egymáshoz. Ehhez több olyan emberre lenne szükség, aki ipari tapasztalattal jelen van az akadémiai közegben, és fordítva: több olyan kutatóra, aki belülről tapasztalja meg az ipari működést.
Mi magunk is működtetünk olyan programot, amelyben egyetemi oktatók hónapokat tölthetnek a Bosch falai között, miközben megmarad az egyetemi státuszuk. Ez nemcsak személyes tapasztalatot ad nekik, hanem teljesen más szemléletet is, amikor visszatérnek a saját intézményükbe.
A professzor, akinek cége is van, máshogy gondolkodik
Úgy látja, hogy az egyetemi világban ez a fajta piaci gondolkodás erősödik?
Igen, de még nem elég erősen. Ezen a ponton fontosnak tartom kimondani, hogy azok az egyetemi oktatók, akiknek van saját startupjuk vagy spin-off cégük, egészen másképp gondolkodnak az együttműködésről és a hasznosításról.
Ha valaki kutatóként belép a piacra, befektetőkkel tárgyal, ügyfelekkel dolgozik, technológiai versenyben méri meg magát, akkor másként kezdi látni a saját kutatási eredményeit is. Ez nem gyengíti a tudományt, hanem éppenséggel tágítja a horizontot.
Ha egy ilyen ember visszamegy az egyetemre, akkor nemcsak oktató lesz, hanem mintát is ad. Megmutatja a hallgatóknak, hogy a tudományos teljesítménynek lehet piaci relevanciája. Ilyen értelemben ezt iskolateremtésnek tartom.
Nekem személyesen is nagyon sokat jelentett, hogy Bokor professzor mellett dolgozhattam. Ő számomra iskolateremtő ember volt, nemcsak azért, mert doktoranduszokat nevelt, hanem mert egy olyan szellemiséget adott át, amely évtizedekkel később is él és hat.
A Bosch lehet iskolateremtő szereplő
Mondhatjuk azt, hogy a Bosch is egyfajta iskolateremtő szereplő?
Nagyon remélem, hogy igen. Én magam is törekedtem arra az elmúlt húsz-egynéhány évben, hogy olyan szemléletet képviseljek a szervezeten belül, amelyben az innováció, a technológiai gondolkodás, a gazdasági hasznosítás és a partnerség egyfajta közös szellemiségben kapcsolódik össze. Hogy ezt mennyire sikerült létrehozni, azt majd a kollégáim tudják igazán megítélni, de az biztos, hogy számomra ez mindig fontos volt.
A Bosch küldetése nem változott, csak a világ lett bonyolultabb
Ha most nagyon tömören kellene megfogalmaznia, mi a Bosch legfontosabb feladata ma, akár globálisan nézve is?
A Bosch alapfeladata lényegében nem változott az elmúlt 139 évben. Ha nagyon röviden kellene válaszolnom, akkor egyszerűen a mottónkat idézném: életre tervezve.
Németül még jobban szeretem: Technik fürs Leben. Az a technológia, amely az életért van. Ez rendkívül pontosan leírja, mit próbálunk tenni. Olyan technológiákon, termékeken és megoldásokon dolgozunk, amelyek az emberek életét jobbá, kényelmesebbé, biztonságosabbá és fenntarthatóbbá teszik.
Ez nem egy új mondat a mai világra, hanem a Bosch alapgondolata évtizedek óta. Jó érzés, hogy egy ennyire gyorsan változó, bizonytalan világban létezik egy ilyen stabil iránytű.
Európa legnagyobb kihívása ma a termelékenység
Ha most Európát, Kínát és az Egyesült Államokat nézzük, mi az, ami ma Európa esélye lehet ebben a versenyben?
Először is érdemes tisztán látni a helyzetet. Ha visszamegyünk húsz-harminc évet, akkor Európa egyértelműen az innováció egyik központja volt, különösen az autóiparban. A német prémiumgyártók meghatározó szereplői voltak a globális technológiai versenynek.
Ma azonban azt látjuk, hogy Kína már nemcsak gyors és költséghatékony, hanem innovatív is. Ez nagyon fontos különbség. A korábbi európai gondolkodás szerint Európa innovál, Kína pedig olcsón és gyorsan gyárt. Ez ma már nem érvényes. Kína megtanult autót gyártani, és megtanult innovációt létrehozni. Olyan cégekről beszélünk, mint a BYD, amelyek rendkívül intenzív szabadalmi aktivitással, saját technológiai ökoszisztémával és nagyon komoly fejlesztési tempóval működnek.
Hiszek abban, hogy Európa továbbra is képes innovációs hajtóerő maradni. De ehhez nem elég a technológiai tudás. Komoly feladatunk van a termelékenység és a hatékonyság területén is. A legnagyobb kihívás ma az, hogy az autóipari fejlesztési ciklusok idejét és költségszerkezetét hogyan tudjuk közelíteni ahhoz a tempóhoz, amelyet Kína diktál ma.
Korábban egy teljes platform fejlesztése négy-öt év volt. Ma azt látjuk, hogy ugyanezt Kínában két-két és fél év alatt végigviszik. Ez egy teljes paradigmaváltás. És ebből nemcsak gyorsaság, hanem költségelőny is következik.
Ha Európa ebben nem tud előrelépni, akkor nehéz lesz versenyképesnek maradnia. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ma Európa egyik legnagyobb problémája a produktivitási rés.
A jármű ma már nem egyszerűen jármű
Ha a mobilitás jövőjét nézzük, Ön szerint ez inkább energia-, inkább szoftver- vagy inkább mérnöki innovációs kérdés?
Mindegyik egyszerre. Ha a hajtásláncok átalakulásáról beszélünk, akkor nyilván az energia kulcskérdés. Hogyan termeljük meg, miből tároljuk, hogyan juttatjuk a fedélzetre? Fosszilis energiahordozókból, szintetikus üzemanyagból, hidrogénből vagy tisztán elektromos módon? Ezek ma a zöld átállás meghatározó kérdései.
De ezzel párhuzamosan ott van a vezetőasszisztens-rendszerek, az önvezetés, a mesterséges intelligencia, a konnektivitás és a személyre szabott mobilitás fejlődése is. A jármű ma már nemcsak egy eszköz, amely A-ból B-be eljuttat bennünket. Egyre inkább egy intelligens, szoftver által meghatározott rendszer, amely interakcióba lép velünk, előre gondolkodik, kommunikál, és bizonyos értelemben a digitális életünk részévé válik. A mai autó egyre inkább egy négy keréken guruló okoseszköz.
Aki robotot tud gyártani, az szinte mindent tud
Mondhatjuk azt, hogy a járműgyártás az egyik legösszetettebb gyártási tevékenység?
Mondhatjuk, de hadd idézzek inkább egy ismert gondolatot. Palkovics László mondta egyszer, hogy aki autót tud gyártani, az mindent tud. Én ezt egy kicsit továbbvittem, és úgy fogalmaztam: aki humanoid robotot tud gyártani, az autót is tud gyártani, és szinte minden mást is.
A humanoid robotika ugyanis még komplexebb problémákat vet fel. Ha csak a percepciót és a navigációt nézzük, akkor ott ugyanazokkal a kérdésekkel találkozunk, mint az önvezető járműveknél: kamera, lidar, radar, ultrahang, szenzorfúzió. Csakhogy a robotikában nincs olyan jól strukturált környezet, mint az autóiparban a KRESZ a szabályaival, az úttesttel, a sávokkal. Egy humanoid robotnak nemcsak közlekednie kell, hanem felismerni váratlan tárgyakat, alkalmazkodni a környezethez, biztonságosan együttműködni az emberrel. Ez sokkal komplexebb helyzet. Ezért gondolom azt, ha Magyarország képes lesz komoly robotikai kompetenciákat felépíteni, az az autóipari képességeit is tovább erősíti majd.
A jövő a partnerségekben és az új felelősségekben van
Hol látná szívesen tíz-tizenöt év múlva a Bosch magyarországi szerepét?
Ha lokálpatrióta módon válaszolhatok, akkor azt mondanám: abban bízom, hogy a magyarországi Bosch-szervezetben a jövőben még erősebb üzleti felelősségek jelennek meg. Hogy ne csupán fejlesztési központként és gyártóbázisként legyünk erősek, hanem olyan kompetenciákat is ide tudjunk vonzani, amelyek közvetlenebbül kapcsolódnak bizonyos piaci szegmensekhez.
Azt is szeretném látni, hogy a magyar startupvilág sokkal erősebben kapcsolódik be az itteni innovációs vérkeringésbe. Hogy legyenek magyar tulajdonú technológiai cégek, spin-offok, startupok, amelyek egy-egy konkrét területen együtt dolgoznak velünk, ahogyan erre Németországban vagy máshol már számos jó példa létezik.
Ez nem egyik pillanatról a másikra történik meg. De ha előretekintünk tíz évet, akkor látok erre reális esélyt.
Miért érdemes mérnöknek lenni?
Végezetül: mit üzenne egy fiatalnak? Miért érdemes ma mérnöknek lenni?
Számomra ez a legizgalmasabb, legattraktívabb és legérdekesebb pálya. Persze elfogult vagyok, ezt elismerem. De a technológiai iparban, az autóiparban vagy a robotikában dolgozni azért fantasztikus, mert soha nem tudjuk pontosan, hogy öt év múlva milyen technológián fogunk dolgozni.
És az az érzés, hogy nemcsak megfigyeljük ezt a jövőt, hanem alakítjuk is, szerintem semmihez sem fogható. Ahogyan az orvos embereket gyógyít, úgy a mérnök a technológiával teszi jobbá az emberek életét. Kényelmesebbé, biztonságosabbá, fenntarthatóbbá.
Ezért azt mondom minden fiatalnak, akiben van ambíció, hogy ha technológiával akar foglalkozni, ha alakítani akarja a világot, akkor ennél izgalmasabb területet nehéz találni.
És ha most előreugrunk tíz évet, és onnan tekint vissza a mostani időszakra, mi az, amitől igazán elégedett lenne?
Azt hiszem, akkor lennék igazán elégedett, ha azt látnám, hogy Magyarországon és a régióban kialakult egy valóban pezsgő, technológia által vezérelt ökoszisztéma. Olyan közeg, ahol a Bosch együtt dolgozik magyar tulajdonú startupokkal és spin-off cégekkel, ahol professzorok, kutatók, PhD-hallgatók cégeket hoznak létre, és ezek a vállalkozások nem elszigetelten léteznek, hanem valós technológiai együttműködésekben vesznek részt.
Ha azt látnám, hogy ez a világ valóban létrejött, és ebben nekem is volt szerepem, hogy ezt aktívan alakíthattam, akkor azt gondolnám: igen, ennek így volt értelme. Ez már nemcsak szakmai siker lenne, hanem annak a bizonyítéka is, hogy a jövőt nem csupán követtük – hanem valóban alakítottuk is.
KOVÁCS KÁROLY
Tartalom megosztása: